Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 12. szám - Smid Bernadett: Eleven emlékek (Kothencz Kelemen szerk.: Határjelek és hagyásfák)
Smid Bernadett Eleven emlékek Kothencz Kelemen (szerk.): Határjelek és hagyásfák Mi is lehetne nagyobb meglepetés az alliterációk szerelmesének, mint hogy a híres hetvenediken hetven kollégája köszönti egyszerre, és az ünneplő kötet szerkesztői munkálatait egy alliteráló nevű, egykori kedves tanítványa, immár kollégája jegyzi. Már maga az ötlet is izgalmassá teszi a születésnapi köszöntőt, hiszen ez a szerkesztői elv rangos kultúrtörténeti előzményekre tekint vissza. A megoldás ismerős lehet, hetven történet, hetven írás már szerepelt egymás mellett. Ptolemaiosz hetven(két) zsidó bölcset hívott össze, és megbízta őket, hogy egy tengerparti házban, ideális körülmények között készítsék el a Septuaginta, az Ószövetség görög nyelvű fordítását. A Sukaszaptati, a papagáj hetven meséje a csalfa asszonyokról című szanszkrit mesegyűjtemény szintén ennyi történetet tartalmaz, igaz, teljesen más célból született, az ingatag asszonyt Rámacsandra, a papagája különböző didaktikus történetekkel igyekszik visszatartani a hűtlenségtől. A Határjelek és hagyásfák című tanulmánykötet hetven szerzője Bárth János néprajzkutatót köszönti. A könyvben felfedezhető egy közös szerzői szándék, amelynek köszönhetően az ünnepelt mozgalmas tudományos életéről, érdeklődéséről, pályájának alakulásáról is bőséggel kapunk pillanatfelvételeket. A szerzők olyan kollégák, tanítványok, akik zömmel, szinte kivétel nélkül történeti-néprajzi témát öntöttek tanulmány formájába, és ezek az írások valamilyen módon kapcsolódnak Bárth János munkásságához. Életének egy-egy szakasza hol mulatságos igaz történetek, hol tudományos eredmények keretén belül elevenedik meg az olvasó szeme előtt. Áttekintésemben én is inkább ezt az olvasatot szeretném követni, és a hetven szerző hatvankilenc tanulmányából csak néhányat fogok kiragadni, hogy aztán majd minden érdeklődő kedvére járja csak a saját útját a sorok között, ha kezébe veszi ezt az impozáns munkát. Bárth János a Jánoshalma határában lévő illancsi tanyavilágban született, számára ez a föld lett szívének és egyben a világnak is a közepe, a paraszti sors termékeny „hagyásfája". Gyermekkorától fogva eleven tapasztalatot őriz a paraszti kultúráról, annak rendjéről, logikájáról, teljességéről. Az itt szerzett élményeiből, tapasztalatából bontakozott ki tudományos érdeklődése, pályája is, első tanulmányát, egy országos diákpályázatra beadott néprajzi dolgozatát illancsi nagyapja, Rózsa Balázs elbeszélései alapján írta meg. A családi tapasztalat későbbi munkásságában is kiemelt szerepet töltött be, a ház, a tanyavilág, a településformák iránti érdeklődés apró sejtjeként bukkan fel a múltból, a szeretett hajlék berendezési tárgyai és a hozzá kapcsolódó történetek mélyen a leikébe ivódtak. Aztán ezek a kezdetben kavargó emlékképek sűrű szöveggé formálódtak, és a Tanyasors, gazdasors című monografikus kötetben öltöttek testet. Itt Rózsa Balázs személye már negyven év kutatói tapasztalatának fegyelmével jelenik meg, kirajzolódik a mindennapi élet, az egyén kapcsolathálója. A Bárth Jánost köszöntő kötet több szerzője is az ünnepelt írásai közül legkedvesebb olvasmányként hivatkozik erre a műre. Ahogy Kosa László, Bárth János egyetemi néprajzos szaktársa és kollégiumi lakótársa írja az ünnepelt munkásságát bemutató tanulmányában: a történész „az őt fölnevelő tanya long durée"-\ét, hosszú történetét írja meg a Tanyasors, gazdasorsban mint személyes tanú. És még ha érződik is munkájában a személyes érintettség, „éppúgy láttatja a tanyai élet szabadságát, mint hátrányos helyzetét, a szépségét és az elvágyódást belőle”. Az egyik oldalon az érzelmi érintettségből fakadóan ott van a múlt élményalapú felidézése, a ragaszkodás, illetve az ebből következő, az apró részleteket is rögzítő, dokumentarista igény, a másikon pedig a távolba is látó, elfogulatlan tudós tapasztalata, fegyelmezettsége, az Alföld-szakértő szemléletmódja. Azt hiszem, hogy ez a különös elegy egyébként Bárth János minden egyes írásában tetten érhető. A személyes hangvétel, az olvasmányos szöveg adatgazdagsággal és precizitással párosul. Verebélyi Kincső tanulmányában érzékenyen gondolta tovább az illancsi tanyamonográfiát, az 1930-as években épített tanya életviteléről írottakat, a ház használatának témáját. Az évtizedek során a ház tereinek és berendezésének funkcionalitása úgy jelenik meg, hogy sikerül kilépni a térbeosztás sémáinak monoton szajkózásából. A tér - akárcsak az ünnepeknél - a benne lakók világról és önmagukról való gondolkodását szemlélteti, ahol hiedelmek, hétköznapi és ünnepi cselekvések kapcsolódnak a különböző tárgyakhoz és magához a lakótérhez. A tárgyak így válnak jelképpé az őket alkotó és használó ember számára, a családi környezet tárgyai pedig (pl. tükör, óra, szentkép, hangszer) európai keretbe illesztve nyernek tágabb értelmezési lehetőséget a Bárth Jánost köszöntő tanulmányban. 109
