Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 12. szám - Kontra Ferenc: Szirmok tükörképe
Kontra Ferenc Szirmok tükörképe Van olyan kérdés, amit egy életen át sem merünk feltenni. Nemzedékeken át folyt ez így. Mintha törvényszerű lett volna a családban, hogy az apák csak egyetlenegyszer látogassanak el gyerekeikhez életük során, ahogyan a nagyapám is tette egy őszi reggelen. Megérkezett a hathúszas busszal, a zsebébe nyúlt, tenyerében két gesztenye fénylett, a takarómra tette őket. Álmosan ültem fel az ágyon, mondani akartam valamit, de már indult kifelé, hogy nekikezdjen a kerítésépítésnek, kihúzza az új dróthálót, a henger már hetek óta a garázsban várt rá; feltűrte kockás flanelingét, nekilátott a munkának. A reggeli mellől néztem, milyen szakértelemmel méricskéli az udvaron az oszlopokat, egyszeriben otthon érezte magát, és nemsokára egyenletes ütemre dolgozni kezdett a kalapács, kimentem, és adogattam neki az U alakú szögeket. Délben megjött apám az iskolából, és együtt ebédeltünk. Apámnak ilyenkor mindig iskolaszaga volt, kréta és tinta és kávé és a tanítónők kölnije. Ezen az őszön is múlhatatlan iskolaszagot éreztem a levegőben, nem tavasszal köszöntött rám a megújulás, hanem ilyenkor, amikor egyik napról a másikra vadonatúj tárgyak vettek körül: a táska, a tankönyvek és a füzetek. Volt abban valami borzongatóan izgalmas, ahogyan megkezdtem egy új füzetet, ahogyan attól kezdve csak az enyém lett, ettől a biztonságtól tekintettem várakozással egy- egy új tanév elé tizenhét éven át, és nem lehetett meg nem történtté tenni ennyi hasonló illatot, ilyentájt sohasem mulasztottam el felidézni őket, és mégis, micsoda megkönnyebbülés felébredni régi iskolai élmények szorongásos álmaiból. Apám már ötvenöt éves volt, amikor először és utoljára meglátogatott bennünket. Nem mert kimenni az erkélyre, mert tériszonya volt. Tudtam, hogy még gyerekkorából ered a félelme, amikor kézigránátokat hajigáltak a szakadékba a második világháború végén, az utolsó pillanatban sikerült csak elkapnia egy gyökeret, amely kiállt a löszpartból, tenyeréből lassan csúszni kezdett a gyökér, ettől az érzéstől sohasem tudott megszabadulni: ahogy kopogtak a rögök a hátán, és sújtott a légnyomás. Aminek történnie kellett, az apákkal mind megesett, ez a sokszor elmondott történet is azt sugallta, hogy az volt az igazi életveszély, ők voltak a hősök, akik a halott pilóta zsebéből a kézigránátot kiszedték, a történelem velük érkezett, és minden, ami utánuk jött, már csupán a lét halvány lenyomata lett. így nekünk egyéb dolgunk sem maradt, csak mindabból tanulni, ami velük vagy általuk megesett, mintha csak a ránk érvényes tanulságok miatt élték volna le további éveiket. 56
