Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Hermann Zoltán: Idegenek (Katona József és Kisfaludy Sándor Bánk-drámájáról)
elve alapján lenne meghatározva a jó és a rossz nemzet. A magyarok jók, a németek és a zsidók rosszak. Egy szinte komikus kiszólás is megjelenik ennek kapcsán a darabban: „Áldgya meg Isten a' Magyart Horvát testvéreivel egygyütt!" - kiáltja Simon bán a király üdvözlésekor (KS, 96.). Az azonban tény, hogy a királyné nemzetsége a zsidókkal szembeni indulatoknál is súlyosabb kirohanásokra ragadtatja Kisfaludy Bankjának főhősét: BÁNK Akiket más Nemzetek testeikből mint mérges torongyot, vad húst lemetélnek és közökből kihánynak, azok ide gyűlnek és itt nagyokká, hatalmasokká lesznek, - ostorinkká válnak. [...] Ezt a' mételyt külföldről jövő Királynéink hozzák magokkal, és terjesztik hazánkban. Sz. Istvántól fogva, ha veszszük, kevés Királynénk volt szerencséje a' magyarnak. Nemzetünk' testét alkotó, lelkét lehellő bölcs őseink egy fő dolgot elmúlattak: a' vérünk tisztán tartásáról nem gondolkodtak. Semmi sem jó a'mi Keverék - legyen bár két jó, a'mi keveredik. [Kiemelés: HZ] Mostani minden nyavalyánknak tagadhatatlanúl a' Királyné fő oka: eszével a' Királyon hatalmat erőt, nyert; - Rokonit, fóldiit nyakunkra ülteti; — ezeknek boldogulásokért a' magyarnak zsírját, vérét szívja; - Hazánk soha nem lesz neki is hazája. Vagy változni kell neki, vagy - nem lenni; - külömben vesznünk kell. Ha képes volna e megváltozni, nagy kérdés (KS, 125-126.). A gonosz, idegen asszony - mintha csak a veszprémi kanonok érvelését olvasnánk a Tudományos Gyűjteményből - és a jó uralkodó sztereotip ellentéte tulajdonképpen mintha a királyság intézményére is árnyékot vetne Kisfaludynál. Katonánál ez az ellenérzet Petur szavaiban jelenik meg: PETUR Egyj olly Teremtés, a' kinek nem ez hazája, - Czinteremjeinkben a' kinek lenyúgodott Szülői nem tevékle csontyokat, - ki gyermeki játékainkban is nem osztozott volt: bennünket az vallyon szerethet-é? (KJ, 197.) Nem sokkal később Bánk azzal csitítja Peturt, azzal az érvvel igyekszik tompítani a feszültséget, hogy természetes, ha idegenként mindenki a saját nemzetségének kedvez: BÁNK Vétkűl tulajdonítsuk azt neki, hogy a' Felekzetét jobban szeretné, mint a' Magyarságot? - Ha Németek között közűletek Király lehetne egyik, nem elsőbb volna e' előtte még ott is a' Magyar? (KJ, 207.) 48
