Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Fried István: „Nemzeti” dráma(?) – hatékony(?) intrikussal (Újraolvasva a Bánk bánt)

Több alakban köszön vissza Bíberách végszava: Patria est, ubicumque est bene, rövidebben és inkább elterjedtem Ubi bene, ibi patria (ez utóbbi Cicerótól, illetőleg Aristophanéstől eredeztetve)20, a szólás pervertálódásáról vall, beiktató- dásáról egy (anyagi) karriertörténetként megtervezett pályába. Noha a második változat is eljátszik a feljebbvalók ide-oda mozgatásának gondolatával, lényegesebb lesz önmaga ide-oda mozgatása esélyének latolgatása; a társadalmon, a világon állt bosszú helyett az anyagi előnyökre szert tenni vágyó lehetőségének reálisabb meggondolása. Mindez gyengíti az intrikusdrámai vonatkozásokat, de nem szünteti meg, legfeljebb alacsonyabb szintre helyezi. Különös tekintettel arra, hogy Bíberách valóban úgy tesz, mintha átállna Bánkhoz, leleplezvén előtte a Melinda ellen szőtt ármányt (amelynek kitervelésében „poraival" és tanácsával részt vett), majd halálában nemcsak Ottót árulja el, hanem a királynét fölmentő szavaival a történés szálainak összekuszálásához járul hozzá, nem is szólva arról, hogy Izidorát is megzavarja. S bár a cselekménynek Bánk és Melinda „magánélete" fontos, az egyik legfontosabb szála, a „közéleti"-t Bíberách intrikája nem érint(het)i, hiszen a királynéhoz csupán az epekedő Ottón keresztül ér el, Bánk országos tapasztalatairól nem rendelkezik információkkal, az udvari fényűzés legfeljebb irigységét növeli (amennyiben növeli, jóllehet erről nem esik szó megnyilatkozásaiban), s a hazátlanság miatt érzett harag a második változatra módosul, az önnön jóléte problémájává lesz. Olyan intrikus Bíberách, aki sikerrel kecsegtető ügyeskedéseibe végül belebukik (az anyagi haszon elmarad, odavetett szavaiért Ottó leszúrja), ilyen módon az intrikus-dráma belejátszik ugyan, méghozzá nem csekély mértékben, a cselekmény fő vonalába, de csonka, töredékes marad, Bíberách halálával nem szűnik meg, hiszen következményei lesznek (eléggé felemás következményei, az udvariakat bizonnyal meggyőzik, Bánkot, aki többet tud, nem), mégis, mint ahogy volt róla szó, az érzékenydrámai elemek meghatározzák az ötödik felvonást, és ennek is vannak korábbi előzményei.

Mindezek a „nemzeti" dráma feltételezését cáfolni látszanának, amennyiben nem lennének tekintettel egy másik, irodalomtörténeti/színháztörténeti szempontra, melyben a Habsburg-magyar, majd a német-magyar szembenállás különféle ideológiai alakzatokban kapott formát. Amely magyar drámák szóba jöhetnének, jöhettek volna, tárgyuknál fogva alkalmatlanok voltak e szerepre. Vörösmarty Csongor és Tündéje mesedrámai/emberiségdrámai vonatkozásaival (pogány kun idejével), Madách Imre remeke, Az ember tragédiája a nemzetin mesz- sze túltekintő perspektívájával, az egy időben joggal nagy becsben tartott Bizánc, Herczeg Ferenc színműve tematikájánál fogva aligha emelheti egy a nemzeti történelemnek szentelt ünnepnap fényét, Márai Sándortól A kassai polgárok ugyan az emberi jogok mellett bátran szóló szerző műve, pátosztól sem mentes alkotása,

20 Tóth Béla: Szájról szájra. Bp., 31907, 280, Békés István: Napjaink szállóigéi. Bp., 21977, I, 136. Katona József élete és drámája a magyar irodalom jeleseiben visszhangzott. Kevéssé ismert, hogy Reviczky Gyula a kecskeméti Katona József-emléktábla leleplezésére, 1883. április 16-ára verset írt. Juhász Gyula két versben adózott Katona és drámája szellemének: Bánk bán, 1912, Katona József sírján, 1926. Németh László tanulmányban, Sándor Iván könyvben tisztelgett Katona szelleme előtt, Illyés Gyula pedig a dráma átigazítására vállalkozott, Spiró György a Jeruzsálem pusztulásának modernizálásával kísérletezett.

38