Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Baliga Violetta Lilla: A magyar társadalom szerepe a szocializmusban (Gazsó L. Ferenc – Zelei Miklós: Az elrabolt emberöltő)
Nyers Rezső szerint Onódy esetében a szocializmus megvédése volt a fő cél a feudálka- pitalista hatalomátvételi kísérletektől. Tímár György elítélésével valószínűleg a proletárok között meghúzódó idegeneknek akartak üzenni, a Bara Margit pályáját kettétörő botránynak pedig a két koncepció ellentmondásait kellett enyhítenie. A titok, ami ezt a három embert összeköti, már a szocializmus előtt is kultúrtörténeti paradigma volt. A magyarországi szocializmusban a titkosítással foglalkozó legabszurdabb jogtörténeti dokumentum - az 1950. évi 26. tvr. - feladata volt az ország területének elhagyására vonatkozó büntetések kiszabásának szabályozása. A fegyveres külföldre szökést alapesetben szigorúan, minősített esetben pedig halállal büntette. Ha a közvetlen hozzátartozók nem jelentették a szökés tényét, tízévnyi börtönre számíthattak. A jogszabályt megjelenésekor azonnal tit- kosították, a parancsnokok, beosztottjaik és a szolgálati hierarchiában alacsonyabb fokon állók szolgálati úton ismerhették meg a benne foglaltakat. Aláírt nyilatkozatot kellett adniuk, hogy a dokumentumot államtitokként kezelik. A törvények közlönyében a törvény helyén a Nemzeti Bankkal kapcsolatos rendeletet közölték. A titkosítással nem az uralkodót, hanem a társadalmat akarták kijátszani. A dupla nullás iratjelzet háromféleképpen vizsgálható szimbólum: egyrészt formailag és iratkezelési szempontból fontos, az állambiztonság, illetve az azt kihasználó politika így próbál lezárni valamilyen ügyet. Másrészt társadalmi-lélektani jelentőséggel bír: szeparáció, amely azt közvetíti, hogy valamihez csak a kiváltságosoknak van közük. Harmadrészt a társadalomfilozófia szempontjából értékelendő: a titokgazda és a titoktól elzárt közötti hierarchikus különbséget hangsúlyozza. A titokgazda azt jelenti, hogy ez a személy felette áll a titoktól elzárt személynek. Befolyásolhatja, hogy az elzárt személy mihez férhet hozzá, hol húzódnak a társadalmi nyilvánosság határai. így nemcsak az egyes személyeknek, hanem egyes társadalmaknak is lehetnek dupla nullás jelzettel ellátott, titkosított ügyei. A Kádár-kor egyik legszigorúbban titkosított ügye az 1956-os forradalom volt. Ez azonban nem mindig ment egyszerűen, hiszen mindmáig lehetnek olyan személyek, akik pl. életkoruknál fogva birtokosai az adott titoknak. A múltat - az Intemacionálé ígéretei ellenére - nem lehet teljesen eltörölni. Lehet róla úgy beszélni, hogy titkos maradjon, sőt, hogy a beszélő szándéka a titkosság megőrzése. Az új század történészei talán úgy fogják megközelíteni a kérdést, hogy az 1956 és 1989 közötti, a politikai és társadalmi pozíción alapuló büntethetetlenség gyökerei a bokacsattogtató dzsentrivilágba nyúlnak. A büntethetetlenség ténye a nyilvános büntetés formájában jelent meg. Ez - megalkotói szerint - egyrészt igazolta a rendszer törvényes működését, visszaigazolta a társadalom igazságérzetét és megerősítette a vezetők igazságosságába vetett hitet. Ez a valós viszonyokat jobban elfedő legitimációs eszköz volt, akárcsak az az Aczél apaépítő ötletén alapuló sajtóközlés, amelyben Kádárt Bethlen Gáborral, Aczélt pedig Széchenyi Istvánnal állították párhuzamba. Ez olyan volt, mintha a társadalommal tankok fölvonultatásával közölték volna: azok a büntethetetlenek, akiket mi annak tartunk. A magyar társadalom többsége a Kádár-korban rendíthetetlenül hitt abban, hogy vezetője a népből jött és csak érte él, mit sem sejtve a korrupt és eladósodott országban zajló eseményekről. Minden rosszért az őt körülvevő „másodhegedűsök" és a kevés mozgásteret engedélyező szovjet vezetés a felelős. A szabadságnélküliségben fuldokló magyar Kádár-kori társadalom az integrációs szabályok és az erkölcsi alapértékek megváltoztatására súlyos devianciákkal válaszolt: gyors és lassú lefolyású öndestrukcióval. Az 1960-as évektől kezdve folyamatosan nőtt az öngyilkosságok száma. Pethő Sándornak a könyv előszavában közölt adatai alapján 1968-1987 között az ország a világstatisztika élén állt: az 1983-ban mért érték a század legmagasabbika: minden százezer emberből 45,3 követett el öngyilkosságot. 1960-1980 között majdnem a duplájára nőtt az alkoholfogyasztás mértéke. A társadalmi reprodukcióhoz szükséges szüle107
