Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 10. szám - Szokolay Zoltán: Két zsolozsma, összenőve (vers)
Szokolay Zoltán Két zsolozsma, összenőve Se itt, se ott már nem bolyong, helyét keresni nem merné, szerény, bebújt, de ész revenned nem szabad, megint egy vers mögé, mint hajdan, éppen úgy, a szenvedést kell rejtjeleznie, s a kódot aztán elfelejteni, üzenni mindhiába, nincs kinek, forgatja bár a nyelvét, fóldagadt, a sok pofont utólag érti meg, nem kellett volna megszületni se, s ha mégis, más szülőktől, máshová, más hold, más égbolt, más csillag alatt, most árva már és nem kérdezheti, ki szégyene, hogy máig itt maradt, ki tette ezt és mért éppen vele, közellenség lett, népe szégyene, hiába tudja: minden pillanat hazájáé volt, nem lett áruló, de hajnalonta mégis kérdezik, mások gaztettét elkövette-e; mellén a trikó átizzadt, kiül az ágy szélére, verejtékezik, tabletjét nézi, hányadika van, mi hó, mi év, mi évtized ma ez, mikor jön már az utolsó vizit, komoly professzor, mit mond, mit mutat, de csak egy rablóbanda érkezik, csak egy kivégzőosztag érkezik. az ott kelet, ez itt nyugat
