Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Sümegi György: Szalay Lajos háborúja (A fegyverek közt /sem/ hallgatnak a múzsák)
Sümegi György Szalay Lajos háborúja A fegyverek közt (sem) hallgatnak a múzsák Inter arma silent musae! Cicero szállóigévé vált megfogalmazása vonatkozhatott a korabeli római harcokra, a múzsák fegyverropogás alatti csendes elhúzódására, művészeti alkotások létrejöttének szünetelésére. Ám nem - vagy csak erősen megszorítva - vonatkozik a 20. század háborúi alatti alkotói magatartásokra. Az első világháborúban haditudósítók raja (írók, újságírók, festők, rajzolók stb.) dolgozott a frontokon, az első és második vonalban. A nagy háború világának vizuális megrögzítői (Mednyánszky László, Nagy István, Vaszary János stb.) valószínűleg világszínvonalon, vagyis a legmagasabb művészi szinten tudták visszaadni a háború okozta döbbenetét: a földúlt országok, népek és emberéletek kataklizmáját. Szőnyi István festőművésznek a második világháború idején megjelent könyvének utolsó fejezete az Inter arma silent Musae! címet1 viseli. Szerinte az „ismert és sokszor idézett közmondás annak a felfogásnak tömör kifejezése, amely azt vallja, hogy a művészek alkotni csak nyugodt, békés korokban, gazdag, jólétben élő társadalomban, minden megrázkódtatástól mentes, viharoktól védett légkörben tudnak". Hozzáteszi még, hogy „eszerint a művészet nemes, finom virága langymeleg, párás üvegházban tud csak teljes pompájában kibontakozni". Közép- és újabb kori művészettörténeti példák bemutatásával eljut addig a fölismerésig, hogy „a régi jó idők egyáltalán nem voltak olyan nyugodtak és gondtalanok, mint amilyeneknek hinni szeretjük őket". Saját korában széttekintve már merőben máshová, a cicerói mondással ellentétes oldalra teszi a hangsúlyt: „A mai élet sem nevezhető nyugodtnak, nem heverünk rózsaágyon s korunk felettébb sűrű történésű. /.../ Az élet nem tűr halogatást, nem vár, elmúlik. Nincs módunk magunkat időben sem előre, sem hátra helyezni: vállalni kell korunkat s helytállni azért az eszményért, amelynek szolgálatára a tehetség kötelez." Szőnyi István summás megfogalmazásának két karakteres sarkpontja: vállald a korod és kövesd tehetséged kijelölte eszményeidet. Szalay Lajos (1909-1995) festő- és rajzolóművész, valamint nemzedéktársai néhány évesek voltak az első világháború idején, ám a másodikat fiatal felnőttként (jobbára hadkötelesként) élték át. Közvetlen emlékeik, emlékfoszlányaik lehettek, vagy közvetettek születhettek már az első világháborúról is. Szalay részt vett egy első világháborús rajzpályázaton, amelynek sikeres darabjait - így Szalayét is - bemutatták Bécsben. Az első rajzolói sikere azonban ellentmondásosan, rossz emlékként rögzült benne: „Én is bevittem a többi gyerekkel együtt rajzot a háborúról - ahogy azt én láttam. A tanító úr behívatta anyámat: - Ezt ő rajzolta? - Igen, tanító úr, de nem fog többet megtörténni! Ezeket a rajzokat elküldték Bécsbe egy kiállításra 1918 körül."2 Öröm és keserűség együtt érte Szalayt e világháborús 1 Szőnyi 1943. 83-85. 2 Szalay 1991. 31. 113
