Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Mészáros Tibor: „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat” (A publicista Márai)
párhuzamként említhetjük e rovat elé a közös témákat, a múltban értéket keresés és felfedezés szándékát, a polgári életvitel kérdéseinek ironikus-szatirikus szemléletét, az ötletgazdagságot, a választékos stílust stb. Márai döntését illetően azonban a helyzet nem ennyire egyszerű: elhatározása nagy visszhangot váltott ki, egy kétpólusú (baloldal-jobboldal) országban gondolkodva a kassai polgár (mai kifejezéssel élve) „jobboldali fordulatot vett", lépését legtöbben csak politikai síkon, ilyen irányú változásként is értelmezték. Ezért jelent meg Méliusz József cikke - nem egyedüli példaként - Márai jobbra tolódásáról a Magyar Nap című lapban.133 Ebben a következőket írja: „Az újfajta, kormányozható írói lelkiösmeret (sic!) a liberális humanizmus kolumnáiról - ide is a magyar októberből érkezett - a Pesti Hírlap hasábjaira vándorolt át. Pontosabban »tért meg«, hiszen az egykori szlovenszkói gyermekkor »gelassen«134 polgári szülői háza mihez sem feküdhetett közelebb, mint a Pesti Hírlap szellemi környékéhez. (...) újabb publicisztikájában elárulja a harcot, amit tehetségével és szabadsághoz szokott modorával, gondolattársításaival vívnia kell, hogy becsületesen megszolgálja a nagyobb karéj kenyeret." Rónai Mihály András 1979-ben napvilágot látott írásában ezt írja, meglehetősen indulatosan: „Hát elfeledtem volna, hogy a Nobel-díjas Ossietzky koncentrációs táborba hurcolása már hét-nyolc éve mily higgadt gondolatokat váltott ki belőle (utolsó ott megjelent cikkében) az Újság hasábjain? (melyekről ezen a trambulinon lendült át mindjárt a Pesti Hírlap honfibúsabban liberális pultja mögé, megadni egyéniségének a konzervatív-nacionalista író nemes veretét, mert már ideje.)"135 Rónai, aki az írót kizárólag egyoldalúan, helyenként gyűlölködő stílusban kritizálta, utóbbi, a publicista Márait illető vádjában nem vette észre - vagy nem tudott róla? -, hogy Márai az Újságban 1936-ban két cikket írt a Nobel-békedíjas Carl von Ossietzky- ről, s egyikben megrója Knut Hamsun norvég írót, mert nem írta alá az Oldenburgban raboskodó író szabadon bocsátását követelő kérvényt.136 S miközben Hamsunt tiszteli néhány művéért (az Éhség-et sodró erejű prózáért, a Pán-1 lírai-balladai világáért), tettével nem ért egyet: „Mit akar Ossietzky? - kérdi a világhírű norvég költő. - Miért nem menekült el idejében?... Mert nem akart elmenekülni. Remélte, hogy az egész világ protestál majd érdekében." S kijelenti, hogy ő, a maga részéről, nem hajlandó segíteni az Ossietzky kiszabadítását szorgalmazó mozgalmakat, nem írja alá a tiltakozást, s nem támogatja Ossietzky jelölését a Nobel-díjra. (...) Nem, ez a „nyílt levél" nem a „Pán" édes fuvolahangja. Mi egy másik Knut Hamsunra emlékezünk. Most ismertük volna meg az igazit? Kár."137 A másik cikk dátuma azt sugallja, hogy Rónai vádjai megfogalmazásakor a Nobel- békedíjat egy év késéssel, 1936 novemberében átvevő Ossietzky kapcsán írt cikkre gondol. Ebben Márai (közvetlenül lapváltása előtt!) azt írja a német újságíróról, hogy „...el kell ismerni, hogy Ossietzky »pacifizmusá«-ban van valami tébolyodott. Egy német, aki azt kívánja, hogy hazája az állig fel fegyverzett Európában fegyvertelen maradjon, nem lehet teljesen épeszű. Ha Ossietzky pacifista elveit például Oroszországban hirdeti, már régen agyonlőtték volna. Hogy 133 1937. márc. 10. 58. sz. 3. 134 gelassen (ném.) - derűs 135 Rónai Mihály András: Magyar toll. Bp. 2003. 332. 136 Újság, 1936. nov. 25. 270. sz. 5. 137 Többek között ez a probléma az emlékekkel és emlékezőkkel: a személyes viszonyulás pozitív vagy negatív irányban torzíthatja a valóságot, a múltat, s az utókor elemzői számára meglehetősen nehéz a tényleges történések kibontása. Az idézett Rónai Mihály András még együtt szerepel Máraival az „1939" című antológiában, melynek bevezetőjét és egyik írását is Márai jegyzi, később Rónai - személyes okokból - engesztelhetetlen ellenségévé válik a kassai polgárnak. Ezen akadályok ellenére sem mondhatunk le ezekről a forrásokról, de feltétlenül hasznos ismerni az egyes visszaemlékezők, szemtanúk személyes indíttatásait is. 85
