Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - Egy ember három néven: Georg, György, Niszán: Hirschmann Györggyel Szabó Ildikó beszélget
- És amikor anyukádnak elmondtad ezt a dolgot, mit mondott neked?- O nyilvánvalóan tudta. Nem szólt. Arra, hogy elmeséltem neki és a nővéremnek, jól emlékszem, de arra, hogy ők hogyan reagáltak erre, már nem emlékszem. Az anyám, miután eladta a balatoni villát a nagyapám halála után, minden évben zsidó intézetbe adott.20 Én három éven keresztül nyáron zsidó gyermekotthonokban, zsidó intézetekben voltam. Tehát egészen másképp, de ott is asszimilálódtam. De akkor ott föltűnt, hogy azok egészen más gyerekek, másról beszélnek, másképp viselkednek. Például a tegeződés. Később, gimnazista koromban, ha bemutattak egy lánynak, én szigorúan lemagáztam. Míg ebben az intézetben a zsidók tegeződtek, közvetlenebb, felszabadultabb, kötetlenebb volt a viselkedésük, mint ahogyan nekünk volt a társaságban. Én mindig otthon akartam maradni, hogy a barátaimmal együtt maradhassak. Igazán jól a Szilágyi Dezső téren és a Corvin téren éreztem magam. És ezekben az intézetekben egészen más jellegű társaság volt.- Minden iskolai szünetet egy zsidó intézetben töltöttél?- Nem. 1941-ben anyám valahova Cinkotára akart elvinni, és én már olyan hevesen tiltakoztam, hogy az anyám behódolt. Mind a mai napig nem értem, hogy miért adott intézetbe, miért volt fontos számára, hogy azt a két hónap szünetet ne otthon töltsem. Gondoltam, hogy esetleg szeretője van az anyámnak, és azzal akar együtt lenni, de hát az nem volt lehetséges, mert a nővérem otthon maradt, legalábbis '39-ig, amíg nem költözött el otthonról. Meg is kérdeztem később a nővéremet Ausztráliában, és mondta, hogy az anyámnak nem volt, legalábbis azokban az években nem volt barátja. Valahogy teher lehettem számára, de nem voltam valójában, mert tökéletesen elfoglaltam magam. Mondjuk, ellentétben a lányommal, aki képtelen volt elfoglalni magát a szünetben, én elfoglaltam magam, amikor egyedül voltam otthon. De mondom, hogy '40-'41-ig én szünet nélkül kint voltam az utcán, a tereken úgy, hogy én sokat az anyámat nem zavartam.-A cserkészet is kötött bizonyos nyári programokhoz?- Hát, csak '38-ban. Azt megelőzően olyan kisgyerekek voltunk, hogy nem vittek bennünket táborba. Amikor ebben a pákozdi táborban voltunk, nálunk fiatalabbak nem voltak. Budán nem táborban voltam, hanem egy cserkészcsapatban, egy ódon házban, tőlünk egy félpercnyire. Gyönyörű kertes udvarból egy ilyen kapun keresztül volt egy további udvar, ami békességet árasztott. Hetenként kétszer mentem oda. 1942 augusztusában megvettem egy Palesztina című könyvet, amit egy Lázár nevű - a keresztnevére nem emlékszem - ember írt, azt hiszem, a Tábor Kiadó adta ki. Ilyen földrajzbuzi voltam, és az országokról szóló monográfiák érdekeltek. Alaszkáról, Líbiáról, Ausztráliáról, Uj-Zélandról, Ceylonról már olvastam sok könyvet. A Palesztinát is csak úgy vettem meg, hogy majd hegyről, állatvilágról, növényvilágról, folyókról fogok olvasni. De amikor belekezdtem a könyvbe, láttam, hogy egészen másról szól. Ez egy rendkívül hatásos cionista könyv, amiben ennek a Lázárnak az izraeli látogatásáról van szó. Leírja a palesztinai zsidó települések történetét az 1880-as évektől egészen úgy 1935-ig, amikor ez a könyv megjelent. A könyv meglehetősen rövid volt. Képek, illusztrációk is voltak benne, de a téma teljesen idegen volt számomra. Persze, a cionizmusról hallottam, arról is, hogy Palesztinában zsidók élnek, és hogy nem államról, de egy úgynevezett „nemzeti otthonról" van szó. De ebből többé-kevésbé következett az is, hogy szabad bevándorlás nyílik majd azon zsidók számára, akik oda akarnak bevándorolni. Feltételezem, Balfour 20 A budapesti zsidó polgárság körében általános volt, hogy a fiúkat nyáron vidéki zsidó intézményekbe küldték. 86
