Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - Tóth Ágnes: Az NDK-ba kitelepített magyarországi németek családegyesítési lehetőségei (1948–1950)

vihetjük e és hogyan? Mert saját költségünkön nem mehetünk. Azután kap e minden család megfelelő lakást úgy mint annak idején az igénylők, vagy pedig internáló táborba raknak minket mint bűnbakokat? Dolgozhatom e, a nekem megfelelő munkahelyen és olyan munkadíjban részesülnék e mint az otthon maradottak."56 A misszió a leveleket egyértelmű utasítás híján megválaszolatlanul hagyta.

Továbbra sem volt ugyanis egyértelmű, hogy pontosan kire vonatkozik a rendelet, mint ahogyan az sem, hogy az NDK kormányának tiltakozása ellenére az oda kitelepített magyarországi németek közvetlenül a berlini magyar misszióhoz is benyújthatják-e kérelmeiket. Hajdú közlése szerint 1950. június közepéig mintegy háromezer levél érkezett a misszióhoz, de attól tartott, hogy egy ilyen értelmű sajtóközlemény a kérelmek újabb áradatát indítaná el mind a misszió, mind a német Külügyminisztérium felé. Türelmetlenül sürgette tehát felettesei egyértelmű döntését, és iránymutatást várt arra vonatkozóan is, hogy a sajtóközleményt egyeztetnie kell-e a német Külügyminisztériummal.57

Végül az egységes eljárásra vonatkozó szabályozás a Német Demokratikus Köztársasággal történt szóbeli megegyezést követően 1950. június végére született meg. Eszerint: a visszahonosítási kérelmet a magyar állam csak kivételes esetben teljesíti, és azt az érintett személy Magyarországon lakó hozzátartozója a Belügyminisztérium állampolgársági osztályára nyújthatta be. A kérelemben szerepelnie kellett, hogy milyen fokú hozzátartozóról van szó. Fel kellett tüntetni a kérelmező és a kérelmet benyújtó foglalkozását, valamint azokat a méltányos- sági indokokat is, ami alapján a visszahonosítást kérték. A Belügyminisztérium által összegyűjtött kérelmeket az Államvédelmi Hatóság vizsgálta felül, aki az általa jóváhagyott kéréseket továbbította a Külügyminisztériumnak. A Külügyminisztérium a magyar részről jóváhagyott kérelmeket a berlini misz- szió útján továbbította a német Külügyminisztériumnak. Az ő jóváhagyásukat követően került sor az érintett személy személyes meghallgatására s az útlevélhez szükséges fénykép és adatok bekérésére. Az ily módon kiegészített kérelmeket a külügy a Belügyminisztériumon keresztül visszaküldte az ÁVH-hoz, ahol „az amnesztia alá tartozó többi üggyel azonos módon" történt az ügyek további elbírálása. A kérelmek benyújtására 1950. szeptember 25-ig volt lehetőség. Amennyiben az NDK-ba kitelepített személy valamely közvetlen hozzátartozója - feleség, gyerek - kívánt kitelepülni, a magyar hatóságok indokolt esetben a kiutazás engedélyezésétől nem zárkóztak el, de ezt a lehetőséget a sajtóközleményben nem hozták nyilvánosságra. A berlini magyar misszió német nemze- tiségűektől csak az NDK területén kívülről érkező kérelmeket fogadhatott be.58

56 MNL OL XIX-J-l-j-NDK 30/d. tétel 00714/1950. Hajdú József levele Kállai Gyula miniszternek a kitelepített svábok ügyében, 1950. május 8.

A levelet kézzel írták, az eredeti helyesírást meghagyva idéztük.

57 MNL OL XIX-J-l-j-NDK 30/d. tétel 00911/1950. Hajdú József levele Kállai Gyula miniszternek a kitelepített svábokra vonatkozó amnesztiarendelettel kapcsolatban, 1950. június 9.

58 MNL OL XIX-J-l-j-NDK 30/d. tétel 001028/1950. Feljegyzés a Németországba áttelepített svábok visszahonosításáról szóló rendeletnek Németország területén történő végrehajtásáról, 1950. június 29.

59