Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 1. szám - "Én a földből élek…": Interjú Czár Jánossal Tóth Menyhértről
Mikor végzett a főiskolával, lehetősége lett volna neki elmenni innen, de ő idejött vissza, ebbe a faluba.- Vajon miért?- Itt volt gyermek. A madár, amelyik elrepült, is visszatér minden tavasszal, és tudja, hogy hová. Menyus is ilyen volt. Élt még az anyja és az apja is, és ő vissza akarta adni nekik azt, amit tőlük kapott. Sokan nem tudják felmérni azt, hogy ma van kenyér az asztalon, de nem biztos, hogy holnap is lesz. Én átéltem. És ugyanezt átélte Menyus is. Mondom, mikor ballagott ide, akkor már tudtuk, hogy éhes. Pedig lehet, hogy ha akkor másképp foglalkoznak vele, nem kellett volna ezt végigcsinálnia. Azt, hogy ki tudott törni a szegénységből, Gajdócsi Istvánnak köszönhette Menyus. 1974-ben eljött ide, Miskére Gajdócsi István és Bánszky Pál meglátogatni Menyust. Mikor kikísérte őket, akkor Gajdócsi megkérdezte, hogy mi a probléma, Menyus? O erre azt válaszolta: Kenyér, kenyér kell! Nem értették, és megkérdezték: Hogyhogy kenyér? Ők sem tudták, hogy mi a valós helyzet. Ezután vásárolt a megye képeket Menyustól, négy éven át, évi 200 000 Ft összegért.4 Na, ezután kezdett felemelkedni Menyus. Ekkor kezdték a házát lebontani, rendbe tenni, amiből mára egy nagyon szép alkotóház lett itt Miskén. De hát ő nem élvezte sokáig ezt a házat.- Tehát az eredeti házukat lebontották?- Nem, csak hozzá lett építve még egy nagyszoba. Menyus halála után ebből lett az alkotóház. Élményem rengeteg volt vele. Azt is elmondom, ha este jött, akkor már tudtam, hogy az éjszaka nem fogok aludni.-Annyit beszélgetett?- Volt, hogy azzal jött: most Bajára le kéne szaladni, akkor leszaladunk. Volt motorom, és azzal. Tudták már előre, hogy mit kérünk, ha itt a Sárközi kocsmába bementünk, a felszolgálónő már készítette is Menyusnak a vörösbort gőzölve. Mindig meg kellett neki gőzölni. Majd megrendelte a rántott halat, hogy ha majd jövünk visszafelé, akkor bejövünk érte. Mentünk Bajára, de nemegyszer előfordult, hogy nem Baján kötöttünk ki, hanem például Szeremlén. Én ültem a tuskón, ő pedig lassan iszogatott, és mikor elindultunk haza, azt mondta: nem megyünk még haza, inkább elmegyünk Császártöltésre! Akkoriban a 75 éves születésnapjára készült ott egy kiállítás. De élmény volt vele menni. Egyszer Baja felé jártunk, van ott egy partszakasz, lenéz a völgybe Dusnoknál, és ott voltunk egy réten, éppen szépen kivilágosodott, ott ültünk, és azt mondja: na látod, ez a csodálatos dolog, ezt nehéz megmarkolni!- A festészetről gyakran mesélt, vagy sok minden másról is, mindenféle témában?- Mindenről. Engem érdekeltek a dolgai. Neki is köszönhetem, hogy eddig eljutottam, én is a Népművészet Mestere vagyok. 1978-ban az alkotótáborban Hajóson, ahová Alföldi Berci meghívta, látta a másik vonalamat is, és ott azt 4 Erre utalt Sümegi György a Forrás 2014. januári számában, 108. o. 65
