Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - Mayer János: "Ennek az idegen földnek kell a hazánknak lennie…": Az elűzött észak-bácskai németek beilleszkedési problémái Nyugat-Németországban
pedig többek között 50 kilós cigányoknak, hátizsákos németeknek, nincsteleneknek, jöttmenteknek stb. csúfolták.36 Érthető, hogy minden menekült arra vágyott, hogy minél előbb elhagyhassa a menekülttáborokat. A helybeli lakosság viszont, amely a menekültek jelenlététől egyébként is tartott, a legszívesebben éppen ezt az állapotot tartotta volna fenn tovább is, hiszen amíg a menekültek izolálva voltak, addig ellenőrizni is könnyebben lehetett őket, és nem kellett velük semmin megosztozni. Ezt a felfogást az is erősítette, hogy a táborok korábban, a háború alatt is elsősorban különféle „diszkriminált" kisebbségek (hontalan külföldiek, idegen kényszermunkások) elhelyezésére szolgáltak, akiknek mindennapos életét szigorú, mai szemmel nézve sokszor kissé megalázó szabályok írták elő.37 Ehhez társultak a tömeges elhelyezés során csaknem elkerülhetetlen járványok és fertőzések, valamint lopások és mindennapos feszültségek, amelyektől a táborlakók szerettek volna mihamarabb megszabadulni, míg a helyiek épp ezt szerették volna maguktól minél mesz- szebb tudni. 2. Egy fedél alatt - a menekültek elhelyezése A felső-bácskai németek nagy részének csak viszonylag rövid időt kellett táborban töltenie. Hamarosan ugyanis magánházakba, illetve -lakásokba kerültek, amelyeket a menekültek elhelyezésének céljából a helyi lakosságtól foglaltak le. A lakáslefoglalásokat az egyes községekben a rendelkezésre álló lakóterek és lakásra alkalmas helyiségek felmérése előzte meg, majd hamarosan listát készítettek arról, melyik tulajdonosoknak mekkora területet kell e célra szabaddá tennie. A táborokat elhagyó menekülteket rendszerint a lakóhelyüknek kijelölt községek-városok vasútállomására vagy főterére (a község- vagy városháza elé) szállították, ahol beosztották, ki melyik házba kerül. A menekültek elhelyezésére kötelezett helybeliek már ott várták a hozzájuk érkezőket. A lakástulajdonosok és a menekült családok között formális albérleti szerződéseket kötöttek, amelyeket a tulajdonos egyoldalúan nem bonthatott fel. Előfordult olyan, hogy a tulajdonosok magatartása miatt az elűzöttek maguk kérték, hogy máshol helyezzék el őket.38 Miután a német városokban a bombázások és harci cselekmények miatt kevés volt az igénybe vehető lakótér, így az elűzöttek elhelyezésének céljára községek és kisvárosok jöhettek számításba. A legnagyobb terhet Württemberg-Badenben az ötezer és 50 000 közötti lakosságú települések viselték.39 Bajorországban elsősorban a falvak jelentettek átmeneti megoldást. A magyarországi németek letelepítésekor az is szerepet játszott, hogy nagyrészt agrárnépesség voltak, amelyet így falusi parasztoknál kívántak elhelyezni annak reményében, hogy ott majd hosszú távon is munkát találhatnak. Másrészt ott az élelmezési problémákkal valamivel kevésbé kellett megküzdeni, mint az éhínséggel küzdő városokban. A rendelkezésre bocsátott lakóterek között is nagy lehetett a különbség, hiszen előfordult az is, hogy csupán üres szobákat kaptak, ahol a menekültek csak szalmazsákokon aludhattak. Az ilyen helyiségekben eleinte még kályha sem volt. Az amerikai katonai kormányzat előírása szerint emberhez méltó szállás az lett volna, amelyben elegendő mellékhelyiség, főzési és fűtési lehetőség, valamint a szükséges berendezési tárgyak is 36 Frantzioch, Marion 1987: 127-130. 37 Lehmann, Albrecht 1993: Im Fremden ungewollt zuhaus. Flüchtlinge und Vertriebene in Westdeutschland 1945-1990. München 1993. 56-60. 38 Interjú E. R.-rel, Csátalja 1996. Felvétel a szerző archívumában. 39 Schraut, Sylvia 1993: Zwangswanderung nach 1945 und ihre soziale Folgen. Die Aufnahme der Flüchtlinge und Ausgewiesenen in Württemberg-Baden 1945-1949. In: Grosser, Thomas - Grosser, Christiane - Müller, Rita - Schraut, Sylvia (Hg.): Flüchtlingsfrage - das Zeitproblem (hg. von). Mannheim. 164-196. 27
