Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Füzi László: Elakadások: 4. rész
109 Tanárként viszont megtapasztalta, nemhogy kutatásra, de az átlagosnál elmé- lyültebb olvasásra sem nyílik lehetősége a napi munka mellett. S arra sem, hogy a társadalommal kapcsolatos véleményét megfogalmazhassa, azt valamiképpen a társadalmi színtéren képviselje. Ahogy látta, sajátos, s mély ellentmondást magá- ban rejtő kettősség jött létre. Alighanem éppen az iskolában mutatkozott meg a legtöbb társadalmi jelenség, a diákok gondolkodása, tanuláshoz való viszonya az egész társadalomról beszélt, s akkor még nem említi azt, amit a társadalomról a diákok szüleivel való beszélgetések során megtudhatott – ugyanakkor egyetlen pillanatig sem érezte azt a teret, amelyhez közelítve a megfigyeléseit, tapasztala- tait elmondhatta volna. Talán, ha létezett volna a tanári munka régi megbecsültsége, mondja ma, s mondta akkor is. Ha érezte volna, hogy a munkáján túl valamennyire is figyelnek arra, amit a munkája révén, vagy akár a magatartásával mondani akar, talán megmaradt volna tanárnak. Az, amit leírt, nem csak a tanárságra érvényes. Meggyőződése, hogy bukásra ítéltetett minden olyan társadalmi berendezkedés, amelyik nem biztosít teret a napi munkán túlmutató társadalmi érdeklődésnek, a társadalom mozgásával kapcsolatos véleménynyilvánításoknak. 31. Az írók megbecsültségéből a nyolcvanas években még jutott valamennyi a szerkesztőknek is. A politika is becsülte őket, de használta is őket, s ha kellett, ha éppen erre volt szüksége, megalázta őket. Az írók, szerkesztők, egyáltalán a szellem és a művészet embereinek megbe- csülésére és megalázására is számos példát tudna mondani. Nem egyszerűen politikumhordozó képességeik és lehetőségeik miatt becsül- ték az irodalomhoz és művészethez kötődőket, a társadalomban is még maradt valami abból, ahogy a régebbi korok tisztelték a tudással bírókat, az új rendszer képviselői pedig szinte szakrális erőt tulajdonítottak a szellem embereinek, a segítségükkel, noha a szellem világának sajátosságaikról fogalmuk sem volt. Mindez persze nem akadályozta meg őket abban, hogy érdekeik szerint formál- ják-befolyásolják s megalázzák ezt a szférát, a példa a korábbi évtizedekből is adott volt, csupán az volt a kérdés, mit vesznek elő a példatárból. A technicizmus térnyerése aztán elsöpörte mindazt, amiről az előző monda- tokban szólt, a valódi szellemi közeg kialakításának lehetőségével együtt. Azt gondolja, a szellem területén a korábbiaknál jóval szürkébb időszakok jönnek majd. Tudott, hogy az a rendszer mindent a maga képére formált, meghúzta, átírta a műveket, az alapító atyák műveit is. A hetvenes-nyolcvanas években magának Marxnak az egyes munkáira is a hallgatás árnya vetült, mégis meglepődött, amikor a Pándi Pálra emlékező kötetben, a Vörös T. Károllyal készített interjúban arról olvasott, hogy a Kritikát szerkesztő Pándi Marxot is meg akarta húzni. „Volt olyan eset, olyan fordítás, mikor meg-
