Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 6. szám - Füzi László: Elakadások: 4. rész

91

Az

irodalomban

ma

mi

jelenti

a

szabadságot?,

kérdezi

önmagától.

A

választ

is

gyorsan

fogalmazza,

most

minden

tűnődést

el

akar

kerülni.

Amit

mond,

azokra

gondolva

mondja,

akiket

így

vagy

úgy,

jobban

vagy

rosszabbul,

közelről

vagy

távolról

ismert,

legalábbis

találkozott

velük

személyesen

is,

köny-

veiket

sűrűn

olvasta

–

olvassa.

A

neveket

szinte

ösztönösen

rántja

elő

a

tudatából.

Az,

ahogyan

Weöres

Sándor

költő

tudott

lenni,

szabadon

költő,

akkor,

amikor

a

kor

rátelepedett

az

élet

minden

apró

elemére.

Az,

ahogyan

Szilágyi

István

a

Szamos-parti

lakásában,

már

Ceauşescu

őrült

rendszerében

negyedszer

is

átírta

a

Kő

hull

apadó

kútba

című

regényét,

miközben

a

plafonról

a

kalligrafikus

betűkkel

megtellő

lapokra

esőcseppek

hulltak.

Az,

ahogyan

Kányádi

Sándor

a

ház

előtt

egész

éjszaka

ott

álló

gépkocsiról

írt

verset,

miközben

nem

csak

az

Istennel,

hanem

a

diktátorral

is

perlekedett.

Az,

ahogyan

Kálnoky

László

finom

iróniájával

az

egész

világról

alkotott

véle-

ményét

elmondta.

Az,

ahogyan

Buda

Ferenc

hallgatásaiból

nagy

költészet

nőtt

ki.

Az,

ahogyan

Ilia

Mihály

az

őt

megfigyelők

elől

semmit

nem

titkolva,

a

nyil-

vánosság

vállalásával

tette

meg

azt,

amit

mások

titokban

sem

mertek

megtenni.

Az,

ahogyan

Tolnai

Ottó

az

avantgárd

költő

mezében

a

legkiválóbb

mikro-

realista

író

lett.

Az,

ahogyan

Esterházy

Péter

a

Termelési

regény

oldalain

remek

szélsőként

száguldozott.

Az,

ahogyan

Nádas

Péter

az

elemzést

újra

a

regény

tárgyává

tette.

Az,

ahogyan

Balassa

Péter

a

modernizáció

őt

uraló

vágyában

is

visszanyúlt

az

elhagyott

értékekhez.

Az,

ahogyan

Gion

Nándor

élete

utolsó

novellaciklusában

a

bontakozó

maffia-

világot

leírta.

Az,

ahogyan

Baka

István

a

szerepverseiben

a

maga

személyes

hangoltságú

költészetét

megteremtette.

Az,

ahogyan

Faludy

György

mindenkinek

leckét

adott

a

történetiség

megélé-

séből

és

a

fiatalságból.

Az,

ahogyan

Sándor

Iván

a

teret

és

az

időt

faggató

kérdéseit

időről

időre

felte-

szi,

s

ahogy

a

számára

tökéletes

regény

megteremtéséért

küzd.

Az,

ahogyan

Vekerdi

László

egész

életében

a

kíváncsiságát

követte,

s

így

járt

be

hatalmas

utat.

Az,

ahogyan

Kovács

András

Ferenc

felszínre

hozza

tehetsége

összes

elemét,

s

ahogyan

érti

a

korát.

Az,

ahogyan

Tandori

Dezső

naponkénti

megújhodásában

egzisztencia-töredé-

keiben

olvasóinak

és

értelmezőinek

állandóan

új

feladatokat

ad.

Az,

ahogyan

Végel

László

Máraiból

elindulva

a

jelent

faggatja.

Az,

ahogyan

Zelei

Miklós

a

történelem

végzetesen

abszurd

jelenségeinek

nyo-

mába

indult.

Az,

ahogyan…