Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Péter Márta: bardo földön és túl: vers
82 fogalom se hozzá, s a föld-lény csak kapaszkodik abba, ’mit magának hisz, ami nincs, mert az ember már oda, elveszik, belevész ama világ világosba (ahogy áll az útravaló halál-könyvben) fény-sötétség derengésben érez és nem, fáj és nem, csak a tehetetlen magány ül meg benne, a miben, és vágytestben bolyong. de a köztes helyett e lét ben is vágytestet cipel, mert a vágyat éli benne, mindig a lehetetlent. és vágytestben éli földi létét, idejét, mert vágyból jött ide, jött ismét, leróni adós- ságot, ha tudatlan is, ahogy van folytatólag. és jön, és megy, s közben eltéríttetik mindenféle vágytól minden- felé és alszik is, bár úgy hiszi, éber, és csak sokára, muszájból eszmél. hogy megélte már fiatal testét, hogy szép, mint a bomlás előtti perc magánya, a hibátlan feszültség és csordulni kész helyi érték, ami talán ő volt (mert magát élte benne). és kérdés az idő, a múltból jelenés jövője. ám ez csak van, ránk borulva, ’mi alatt élünk vízszintes világot, innen oda, okot és okát is e síkban lelve, aztán egy nap kihullva szokott időből keressük magunk, az elveszettet, ki tollpiheként űzve széltől, lélegzetparipán nyargal, mert nem tudjuk, mi sodor és hová, hol kötünk ki. és lesz-e nyugvás hídfőknél, templomban, ereklyetoronynál , szentelt hajlékban, lesz-e nyugvás fűkunyhóban vagy valami üregben, benne dideregve, de csak hívén a didergést és mindent, mert valósága csupán benned való, mintha testtel lennél, pedig nélküle. a szenvek is elérnek, ha és talán de ne zuhanj bele ölekbe (anyaölbe), ébredj halálban is, éber légy és éber alvásban, ájulatban, mert köztes lét az is, a semmik partján, semmiben, fogalmak távolában, túl az óperencián. mintha mesevalóban tündérek, sárkányok, szörnyek és vérivók közt lennél
