Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Tolnai Ottó: 5 alkalmi kisesszé
45 rében, ezennel megnyitom. Döntsék el Önök, ki is fürdőzik itt, Isten-e avagy a kéményseprő lánya. 4. Tóth Menyus-megnyitó Egy régi fürdővárosban, Magyarkanizsán születtem, mostanság pedig Palicson élek, melynek tavában Savoyai Jenő, a zentai csata után, 1697-ben megfürdette katonáit, ahol 1848 táján például már rendes gyógyfürdő működött volt. Ezért élem meg talán intenzívebben a szegedi tanyákból elkülönülő község, 1970-től nagyközség, 1989-től várossá előlépő Mórahalom, illetve az 1964-től folyama- tosan épülő Szent Erzsébet nevű gyógyfürdőjének csodáját. Azt különösen, hogy a szó szoros értelmében egész Szerbia oda jár fürödni, tisztálkodni, oda a két fürdőváros lakói, a magyarkanizsaiak és a palicsiak is. Ilyen még nem volt, hogy egy ország a másik országba jár fürödni, tisztálkodni. Én nem tartozom a Mórahalmon rendszeresen fürdőzők közé, noha olykor azért veszek egy-egy meleg fürdőt, ám gyakran utazgattam arrafelé, hol Tompa, hol Domaszék, hol meg éppen Ruzsa felé tartva, amióta pedig megnyílt a Királyhalom–Ásotthalom határátjáró, havonta egyszer-kétszer elrobogunk mellette. És én közben lesem, bámulom a Homokhátságból felmerülő csodát. Lassan már 5-6 éve is lesz annak, hogy egy Mórahalom előtti különálló épület, tanya csupasz, néhány óriás szalmagurigával jelölt udvarán, akárha regényhősök laknának ott, gondoltam, egy magános fehér szamarat pillantottam meg. És mivel már régóta szeretnék egy fehér szamarat, elkiáltottam magam. Jutka feleségem lelassított. Néztük soká a fehér szamarat. Aztán egy alkalommal be is merész- kedtünk a tanyára, előjött egy ember (akárha egy olyan regényhős jött volna elő), olajos kóc volt a kezében – egy pillanatra úgy bámultunk mind a hárman arra az olajos kóc csomóra, akárha a világ titkos szubsztanciájára –, megkérdeztük, eladó-e a szamár. Meglepődött, lévén, hogy ő meg biztosan azt gondolta, mi lép- tünk elő valami regényből. Nem eladó – mondta. Lesz-e kicsije? – kérdeztük. Azt mondta, nem kanca. De azóta minden alkalommal lelassítunk annál a tanyánál. Nézzük a fehér szamarat. Hozzátartozóink, barátaink is ismerik már. Mesélik, ők is mindig lelassítanak ott. Ők is nézik a fehér szamarat. Egy ilyen utunk alkalmával Jutka, megpillantva a kis, nyugis mórahalmi posta irodáját, azt mondta, megállunk, szeretne feladni néhány levelet, te addig, tette hozzá, sétálj egyet. És én sétálni indultam Mórahalmon. Bejártam a fürdő környékét, kíváncsi voltam, hogyan hegesztődik a tanyavilág maradványaihoz, belestem ide-oda. Néztem, hogy halad a GÉP PARK, hogyan a LOGISTIC CENTER építése stb. És akkor megpillantottam a mórahalmi könyvtárat. TÓTH MENYHÉRT KÖNYVTÁR, írta. Gondoltam, benézek. Valamiért kíváncsi lettem, milyen is a mórahalmi könyvtár. Amit ráadásul egy festőről, egyik kedvenc festőmről neveztek el. Egy tanyavilág, egy kisközség, ahogy szoktam volt mondani, fájkiskösség, valójában közben immár éppen hogy nem fájkiskösség, hanem egy fürdőváros könyvtára.
