Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Szarvas Melinda: „"n nem látni sehol határ / én látni új látóhatár": Domonkos István: Kormányeltörésben
19 összetett, szinte ellentmondásos viszony fűzi a fenti kategóriákhoz, a magyar irodalomhoz, elsősorban a nyelvi felépítettsége okán. Mert „micsoda paradoxon: minden idők egyik legnagyobb magyar versét »rontott nyelven« írták.” 17 „bírni el pici egér / hátán egész-ház / ha bebújni lyuk?” Mikola Gyöngyinek a lírai beszélő etnikai származásáról tett megállapítása, miszerint „kizárólag onnan tudjuk, hogy valaha magyar volt, hogy éppen a magyart töri” 18 , kiegészítendő azzal, hogy a versben több ugyancsak a magyar hátteret egyértelműsítő kulturális utalás is olvasható. A külföldre került megszólaló egy helyen a költeményt jellemző sajátos humorérzékkel (melynek meglétéről ugyan- csak kevés szó esett az eddigi elemzésekben) az emigráns magyar irodalom „egyik neves fórumára is a tulajdon- és köznév megkettőzésének ironikus perspektíváján keresztül tesz utalást […] (»én nem látni sehol határ / én látni új látóhatár«).” 19 A Kulcsár- Szabó Zoltán által említett és jelen írás címében is kiemelt részletet az alkotás egyik legbeszédesebb két sorának tartom. A Kormányeltörésben gondolati rendsze- re az állítás és cáfolat egymásra következése mentén épül föl. Ez az ellentétezés nem minden esetben a leírt jelenségek szembeállításában érhető tetten, van, hogy a szavak szintjén, a nyelv kínálta lehetőségeket ismerve és kihasználva valósul meg. Ez azért is bravúros költői megoldás Domonkostól, mert emblematikus költeménye épp a nyelvvesztés köztes stádiumának megjelenítése miatt részesült a leginkább elismerésben. A Kormányeltörésben tehát azt látszik bizonyítani, hogy irodalmilag roncsolt, grammatikailag pontatlan megszólalást csak a nyelv pontos ismeretével lehet létrehozni az irodalomban. Ha úgy tetszik, Domonkos versének ez a legélesebb paradoxonja, szembeállítása. A kiemelt két sorban a határ eltűnésének és egy másféle határ meglátásának képe fonódik össze. Thomka Beáta megállapítása szerint a költeményben „a kijelentéseket, az infinitívuszban közölt állításokat szakadatlanul kétségbe vonja és ellenpontozza valami elemi erejű tagadás.” 20 A Kormányeltörésben olvasatát a mai napig alapvetően meghatározzák az elbeszélő által mondottak, s kevesebb figyelem jut arra, milyen sorokból és képekből áll össze mindez a kiábrándult bírálat. Rögtön a költeményt indító sor is valójában egy pozitív kijelentés: „én lenni” . Thomka is észrevételezi, hogy „a strófakezdő »én lenni« sort sosem váltja föl a »nem lenni«” , ugyanakkor ő hozzáteszi: „az egyes szólamok, a különböző tömbök, melyek közegében fölhangzik, mintha ilyen konnotációt hordoznának” . 21 Ez az alapvető kijelentés az egyetlen, amire explicit cáfolat nem érkezik a költeményben, mint relatíve pozi- tív tartalmú rész azonban nem áll egyedül. A verset soronként olvasva újra több ilyen megfogalmazás is feltűnhet, melyek ugyan a menetrendszerűen érkező ellenpontozásuk miatta rövid életűek, a költemény teljes hatásából eltagadni nem 17 Mikola Gyöngyi, Domonkos István hallgatása közben , E X Symposion, 2003/44–45., 30. 18 Mikola Gyöngyi, A pillanat küszöbén , 160. 19 Kulcsár-Szabó Zoltán, i. m., 89. 20 Thomka Beáta, Kihátrálás a világból, nyelvből , E X Symposion, 1994/10–12., 1. 21 Uo.
