Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 5. szám - Porczió Veronika: "Még a nem-én is én voltam": Lázáry René Sándor versei és a szerepvers poétikája

A lírai én már az első strófa második sorában kimondja magát („én voltam"), de nem a jelenre, hanem a múltra vonatkoztatva. Nem is lehetne ez másképpen a címből és a festmény, kép médiumából kiindulva, hiszen a kép konzerválja a szubjektumot, hozzátapasztja az ábrázolás (lefestés) pillanatához. A Másik ugyanúgy azonosítódik az énnel, mint az Ady-versben, azonban ott el is különböződik az idő (múlt és jelen szembeállítása) által. Az Ady-vers szembeállítja a Másikat és az ént: míg a Másikhoz a Szajna-part, nem halott, álom, szerelem, Léda, boldogság, szép, nemes, hős szavak és kifejezések rendelődnek, addig az énhez a Duna-part, halott, röhejes mámor, céda, durva öröm, a bor által okozott álom. A Lázáry-versben mindkettőhöz a Szajna-part társul. A „Még a nem-én is én voltam:" sorban is végbemegy ez az azonosítás az én és a Másik között, hiszen a nem-én idegennek mondható, tehát másiknak, a Másiknak.

Míg az Ady-versben az én és a Másik ellentétbe állítása egyértelműen jelenik meg, addig Lázáryéban sokkal rejtettebb ellentételezésekre bukkanhatunk. A versben sehol sincs tagadva az én, mindig csak igenelve, azonban egyes elemek, például a „Fél életet éltem" és a „Magam lányokra, szép szavakra / Elosztogattam, szétszórtam" szerkezetek, a „Ha mikor éppen én voltam" sor feltételes módja, illetve a „Még a nem-én is én voltam:" sor személyiségtágító gesztusa mégis ezt az egyértelmű kinyilvánítást bontják meg. S azt is hozzá kell tennünk, hogy az én vagyok megnyilatkozás soha nincs kimondva, mindig múlt időben áll a létige.

Ezen a ponton szükségszerű kitérnünk a vers és a paratextus idődimenzió(i)ra. Ady versében a szöveg végig jelen időben fut, Lázáryéban végig múlt időben. A megszólalás jelenidejűségében állít valamit önmagáról a múltban, múltbeli önmagáról. Itt újabb identitáskülönbség mutatkozik meg, hiszen egy múltbeli szubjektum soha nem eshet egybe a jelenbeli énnel. A múltbéli (integer?) identitás importálása a jelenbe problémás.

Az „én voltam" kifejezések után mindig kettőspont áll, s a kettőspontok után mindig valamiféle elbizonytalanító szöveghely („Fél életet éltem"; „Magam [...] / Elosztogattam, szétszórtam.„Mélyemben [...]/ Csak tükröződő fényt hordtam. ”). A másik ént kimondó ismétlődő elem az „én is" szerkezet. A versben négyszer fordul elő, illetve még egyszer fordított szórenddel „is én" formában. A harmadik strófában egymás után áll, kétszer: „A Szajna partján én is, én is". Ebben a strófában a versnyelv különböző síkjain olyan események zajlanak, melyek nem vonatkoztathatók egymásra magától értetődően, de hatásaiktól nem is függetleníthető az, ahogyan e költeményben a lírai önkimondást olvassuk. A második strófa zárósorában olvasható a „szétszórtam " E/l. személyű ige. Aligha olvashatjuk ennek az igének a szó szerinti jelentésétől függetlenül az „én is" szószerkezet ismétlődését („én is, én is"), amely ebben az ismétlődő formában az én egyediségét kétszeresen is gyengíti. Mindazonáltal az „én is, én is" kimondásában végbemenő én-szóródás eseményként nem kötelezően vonatkoztatható az E/l. személyben megfogalmazott cselekvésre, arra, hogy „szétszórtam". Ráadásul a „Még a nem-én is én voltam:" sorban az „én is" tagadása grammatikai és logikai szinten szó szerint is megtörténik, ugyanakkor az olvasás számára fennáll az a lehetőség is, hogy érzékeljen egy „nem én is én" szósort, amelyet nem feltétlenül a grammatikailag és logikailag kínálkozó értelem alapján szegmentálhatunk, hanem a hangzás mediális rendszerében (itt olyan nem feltétlenül értelmes hangzásjelenségek adódnak, mint a „nem én", „nem én is én", „nem én is", „én is", „én is én" tagolódások). Továbbá a „A Szajna partján én is, én is," sor akár visszautalhat az első strófában lezajló azonosításához: „A Szajna partján élt a Másik, / Az is én voltam, én voltam", ahol hasonlóan kétszer mon- dódik ki az én - de ott az első strófában az volt kérdéses, hogy az „is én voltam" szerkezet az énre vagy a Másikra vonatkozik-e.27

27 Az elemzésnek ezen pontján érdemes megemlíteni, hogy az én ilyen szintű ritmusos ismétlése (szuggerálása) több Lázáry-versre is jellemző. Néhány példa: Rovásírás (Látó, 1994/10. 4.) - „Énlakán

59