Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 5. szám - Füzi László: Elakadások: 3. rész
Dezső, Jakovits József munkáit jelentette meg, kiállításainak tárgyai az említettek munkái mellett falvédők, madár ijesztők, az első világháborúhoz kötődő monumentumok, falfirkák, hálálj elek voltak. Könyvei: Tetovált Sztálin, 1989 (Sztrés Erzsébettel); Az orosz tolvajvilág és művészete, 1994; Játék a tűzzel, Fejezetek a magyar tűzijátékok és díszkivilágítások XV-XX. századi történetéből, 2001; A kitalált hagyomány, 2006; Két körkép, 2007.** Gergely Ferenccel összeállította Tandori Dezső munkásságának bibliográfiáját: Gergely Ferenc - Kovács Ákos: Miért ne élnél örökké? A hetvenéves Tandori Dezső válogatott bibliográfiája 1965-2008, 2., átdolgozott és bővített kiadás, Budapest, 2008. Múlt időben kell mondania, Ákos céltudatos, öntörvényű és nehéz ember volt. Heves megyei (hatvani) küzdelmeivel kapcsolatban közölte 1981-es naplóját, ezt olvasva az előbbi félmondat igazságtartalmáról mindenki meggyőződhet.*** Haláláról a Népszabadságban emlékezett meg Vári György, idézi az írását: „ Alig túl a hetvenen elhunyt az utóbbi évtizedek egyik legeredményesebb néprajztudósa és legbátrabb értelmiségije, Kovács Ákos. Első nagy korszaka a hetvenes évek volt, amelyben az állott kilátástalanság ellenére is mindenféle mozgások indultak el a szellemi élet zaklatott perifériáin. E mozgások egyik legfontosabbika az ő nevéhez fűződik, aki 1973-tól kezdve egy évtizeden keresztül volt a Hatvani Múzeum igazgatója. Amíg ott lehetett »egymás után nyíltak meg az akkor még tiltott vagy félig tiltott művészek bemutatói« írtuk 2009-ben. Ezzel párhuzamosan egy másik csendes forradalmat is vezetett, folytonos küzdelemben a megyei pártszervezettel. A néprajz perifériáira is kimerészkedett, a mindennapok esztétikája felé fordult. Ekkoriban döbbent rá, hogy például az első világháborús emlékművekben a Horthy-kurzus önlegitimációs erőfeszítése mellett majd' mindig feltalálhatóak a helyi emlékező közösség valódi, átélt emlékezeti igényei, személyes, családi gyászuk is. Ez lett a legfontosabb témája. Elválasztani az autentikus emlékezeti gesztusokat a kisajátító, önigazoló hazugságoktól. Kimutatni, hogyan szakadtak el szokások saját terüktől és eredeti funkciójuktól, hogy az elnyomás ideológiai muníciójává legyenek. Mert nem igaz, hogy a hazug nacionalizmus történeti kritikájára irányuló, kivételes írásai tagadták volna a hagyomány szerepét, a nemzeti közösség jelentőségét. Azért akarta feltárni a kisajátítás hagyományát, hogy igazolja: a kisajátítás a sokrétű hagyomány legnagyobb ellensége. Mélyen hitt egy igazi, autentikus hagyományban, amely egyfelől a kisközösségi szokásokban gyökerezik, másrészt sem etnikailag, sem szociálisan nem zárt, forradalmian modern. Augusztus 20-át nem szerette, de március 15-ét »szent«-nek nevezte. A hatalom agressziója ellen védte a nép hagyományát - igazi néprajzkutatóként, mélyen meggyőződéses népbarátként. A létező szocializmus látványosan hazug és szervetlen áltradíciói ébreszthették fel benne ezt a fajta történeti érdeklődést. De nemcsak harcos volt, hanem egyúttal végtelenül alázatos is bibliográfusként, kutatóként. Csendesen volt bátor, csendesen volt fáradhatatlan, csendesen élt és halt meg. Csendes nagy ember volt. "**** Most, hogy búcsúzik tőle, a világhálón megtalálta Kovács Ákos honlapját: ivww. kovácsákos.hu 47
