Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 5. szám - Füzi László: Elakadások: 3. rész
Nyolcvanhattól-nyolcvanhéttől történt meg ez vele, s talán kilencven végére kerülhetett ki ebből az állapotból. A társadalom mozgása segíthetett rajta. Hasonló elakadást élt meg a kétezres évek elején, akkor a munkához kötötte magát, olvasott, szigorúan lassan, szinte betűzve, s írt is, akkor írta a Maszkok, terek... című könyvének tanulmányait. Nem akar írni a saját belső világáról, hiába tartja Én-könyvnek ezt a könyvet, a személyes vallomásokat mégis kerülni akarja. Egyébként is vannak dolgok, melyeket csak Ágival beszél meg. A depressziót mégsem tudta említés nélkül hagyni, hiszen az elmúlt pár évtizedben szinte népbetegséggé nőtte ki magát. Erről a betegségről, a depressziós ember belső világáról pontosan írt Radios Viktória, az írás pár bekezdését idézi itt: „A depressziós paralizáltságot adekvát állapotnak érzed. Azért is maradhatsz meg benne, mert ez tulajdonképpen így jó, így megfelelő, nincsen erőd, se kedved most hazudni, és megjátszani az életképes egyént. Beszélni, micsoda hülyeség. Talán nem is voltál te soha könnyed? Nagyon nagy távolságban vannak most a röpke emlékek. ... Volt egy előző életed, ezt még tudod. Annak végleges és irreverzibilis letelte idézi elő benned a szívós fájdalmat. Az elmúlás most úgy működik, hogy egyúttal meg is semmisíti az előző életedet, kíméletlenül töröl, radíroz. Tagadás is van ebben a semmisítésben, tagadja amannak az életnek az esetenkénti bájait, fan- tasztikusságát vagy mélységeit. ... A depresszióban a megszokhatatlan fólüti a fejét. A tűrhetetlen - még a tűréshatáron - jelt ad. Nem lehet megszokni a megszokottat, az egész kiterjedt nyomorúságot, melynek része vagy. Ela jó körülmények között élsz, akkor a belső nyomorúság fog kiterjedni, és nem fogod komótosnak és szépnek látni a pompás lakásodat. ...A depresszió nem rendelkezik a mélabú benső gazdagságával, pompájával, érzelmi telítettségével vagy finomhangoltságával; a depresszió sivár, kopott és borzasztó viseltes, nincs benne semmi új, viszont minden régi nyomorúság szépen összeáll, mint az aluvó tejföle. Undorodsz a savanyú depressziótól, mert mégsem emberi. Amíg még látsz, látod, hogy mások is viszolyognak tőle, és igazuk van. Te sem érdemelsz dicséretet. "* *Radics Viktória: Csillogó faágak a sötétben, Holmi, 2014. június, 712-721., idézett részek: 714., 715., 716. 19. Apró mozgások, aztán egyre erősebb késztetések, ezek visznek közelebb az íráshoz, végül magukkal rántanak, nem tudok menekülni előlük, míg a munkát be nem fejezem. Egy idő után az írás már uralkodik fölöttem, elveszi szabadidőmet, meghatározza olvasmányaimat, régen olvasott könyveket vetet velem elő, az újólag olvasott könyvekből csak azok a mondatok jutnak el hozzám, amelyek a felmerült témához kapcsolódnak, a beszélgetéseket is az engem foglalkoztató gondok irányába terelem, vagy éppen tudatosan hallgatok arról, ami a legmélyebben foglalkoztat - így vagy úgy, az írás nem csupán fölépíti magát, rendet teremtve évtizedes olvasmányfoszlányok, emlékek, új gondolatok és felismerések között, hanem ki is fosztja az embert, hiszen 40
