Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 5. szám - Füzi László: Elakadások: 3. rész

sek ezernyi árnyalata mutatta meg magát, ott sem érvényesült semmi sem a maga leegyszerűsített formájában. Említette már, hogy tudott nem közölt írásokról, Kosa Ferenc gyönyörű szép esszéjének visszaküldésébe majdnem belebetegedett, máskor az ellenzékiként ismert költő kórházi ciklusából csak részleteket közöltek, a cím alatt hangsúlyosan feltüntették a részletek kifejezést. Noha soha nem tudott taktikában és stratégiában gondolkodni, s így azt a kérdést sem tette fel sohasem, hogy mi az, amiért úgymond megéri áldozatot hozni, azt azért a maga naivitásával is megértette, hogy főszerkesztője ezzel a hatalomnak jelezte a maga éberségét.

Meglehet, akkor már jeleznie kellett ezt.

Lehet, hogy ezzel érte el egy problematikusnak gondolt írás közlésének lehetőségét.

Valójában még ezek az utólagos tűnődések is jelzik az egész rendszer végtelen esetlegességét és erkölcstelenségét. Azt, aki belelépett a feltételezéseken alapuló számítgatásokba, magába ránthatta az örvény.

A felszínen a mozdulatlanság uralkodott, a mélyben a latolgatások idegeket romboló rendszere tombolt, végső soron pedig - tisztelet a kivételnek - a megalkuvások korábbról öröklött és máig ható rendszere működött.

Gondolta, hogy egyszer írnia kell arról is, miért látta a Kádár-rendszert erkölcstelennek. Nem könyvekhez fordul most, még csak nem is olvasmányait igyekszik felidézni, ezek helyett azt akarja elmondani, ami az évtizedek során a maga tapasztalatai alapján kialakult benne erről a világról.

Először is az eredete volt tisztátalan, ezen belül Kádár ötvenhatos magatartása, Budapestről való eltűnése, kormányának megalakítása, mondjuk így, a forradalommal való szembefordulása és Moszkva-bérencsége, majd a terror, a kivégzések. Minderről gyerekként, majd fiatalon értelemszerűen keveset tudott, a kivégzések nyilvánosság előtti tisztázódásához évtizedek kellettek, ennek ellenére az egész jelenségkört és annak tisztátalanságát érzékelte. Érzékelte, mert a körülötte lévő világ is érzékelte, s azt felé is közvetítette.

Másodjára azért tartotta erkölcstelennek a Kádár-rendszert, mert nem az volt, aminek mondta magát. A munkások, ahogy akkor mondták, „a munkásosztály és a vele szövetséges parasztság" érdekeinek képviselete egyetlen pillanatig sem foglalkoztatta sem Kádárt, sem a többi hatalmon lévőt. Politikai berendezkedést, rendszert működtettek, ennek érdekei vezették őket, ha kellett, az érdekeiket hazugsággal és erővel is érvényesítették.

Harmadikként azért tartotta erkölcstelennek azt a rendszert, mert az érdekeik miatt az országot elvágták a korszerű gondolkodástól, attól, hogy a külső világgal a hivatalosan engedélyezett könyveken, rádió- és tévéműsorokon túl is kapcsolatba kerülhessen.

Ha még mondania kell valamit, akkor az erkölcsi relativizmust, a lehetőségek meghatározottságának tételét mondja, az éppen aktuális helyzet állandó megideolo- gizálását.

Minden más jelenség, most éppen a cenzúrára, pontosabban az éppen adott helyzet cenzurális viszonyaira gondol, a fentiekből következett.

27