Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 5. szám - Szepesi Attila: Varázsfüvek: barbár szonettek – versciklus
Van Ó- meg Új Testamentum, háborogtak a zenészek, mi a fenének kell még újabbat kitalálni. Némi szünet után, mire kissé megnyugodtak a kedélyek, folytatódott a próba, és lassan minden hang a helyére került: a suttogások, eltört taktusok, kopogások és sóhajok. Penderecki keményen tartotta a gyeplőt. Fényfalók Motorbiciklin töfógő kerge fantaszták, karotokra turult tetoválok, sátánista vérivók és egyéb habókos csodalesők, akik távoli bolygók titokzatos leikéivel társalogtok éjten-éjjel, asztaltáncoltató félnótások, akik üzenetre vártok a túli világból, meg akik varázsvesszővel méricskélitek az elevenfold erővonalait, magatok titkos Jeruzsálemét keresőben, golyhó fény falók és repülő csészealjakat lesők, s akik útra-kerekedtek, hogy megtaláljátok a Teremtőt, aki hitetek szerint valahol messze-messze van, holott - ahogy a hindu meg a muszlim tanítja: Isten mindenütt jelenvaló és hozzá a kulcsot magatokban kéne megtalálnotok. Juvan koppal lépő tíz vadászok bújta cirbolyás felől, morgó mackó járta kilenc-ágbogú mezsgyén, halak-úszta Káma nyolc permetező zuhatagja mögül, rozsomákot rejtő hét tüske-csali borókáson át cammogott elő a kaukázusi költőtalálkozóra barátom, Juvan Sesztalov, a vogul költő, akivel gyarló szavak nélkül is azonnal megértettük egymást. Összekacsintottunk, halzsíros atyafiak, és bár csak tört oroszsággal tudtunk beszélgetni, egyetértettünk abban, hogy sámánok kései ivadékai vagyunk, illik koccintgatnunk a tányértalpú erdei öregre, és sokkal könnyebb versben megszólalni, mint sete-suta prózában.
