Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 4. szám - A. Sajti Enikő: "A nemzeti lelkiismeret őrállója": Cseres Tibor: Hideg napok és a „ még hidegebb napok”

helységben annyi magyar áldozatot mutatott ki, amennyi meghaladta ezen falvak egész magyar lakosságának létszámát. Könyve azonban, állítottam akkor is és most is, komoly inspirációt adott a további kutatásokhoz. A főként történetszemléletét, forráskritikai hiányosságait bíráló méltatásokat azonban minden bizonnyal ellensúlyozta a magyar közvélemény pozitív reagálása, és különösen a „ bezdáni ember" 1992 decemberében (a nap nincs rajta a levélen) hozzá intézett levele. A bezdáni ember teljes nevét sajnos nem tudjuk, csak a szignója sze­repel, Cs. P. Mivel azonban ma már ismerjük a Bezdánban kivégzettek névsorát, s abban két cs betűvel kezdődő Csapó nevezetű áldozat van, CS. P. vezetékneve tehát minden bizonnyal Csapó (Péter, Pál ?).29 „Kedves Mester! - kezdi levelét CS. P. - Valamikor úgy 32 évvel ezelőtt, amikor a 'Hideg napok' című könyve megjelent, s azt a Vígszínház előtti sátornál dedikálta, úgy nyárelő tájékán, ott ólálkodtam egy ideig, miután a könyv megvásárlására szántam magam. Nem is annyira az újvidéki események izgattak, hanem sokkal inkább az, hogy foglalkozik-e azzal, hogy mi történt Bezdánban 1944. nov. 3-án. Mert amint mondani szokás, addig arról mélyen hallgatott a fáma. Pedig akkor ott az ún. szerb partizánok, fegyvertelen, ártatlan civil bezdáni magyarok tömeges legyilkolását hajtották végre, - köztük Feri öcsém, ki nemcsak testvérem, hanem legjobb gyermekkori pajtásom is volt - őt is megölték. S vele együtt az egyik nagy­bátyám, két kisgyermek édesapját, s jó néhány barátom, és sokan másokat. De az utasító és végrehajtó pribékekkel szemben jugoszláv részről semmiféle bírósági felelősségre vonás nem történt, - de tudtommal azóta sem! Akkor ott, a Vígszínház előtti könyvsátornál tettem minderről említést, s Ön arra kért, hogy beszéljek részletesebben az ott történtekről! Amiről részleteket nem tudtam sokat mondani, mivel én akkor nem Bezdánban, hanem már szovjet hadifogságban voltam. Amint a fentieket elmondtam, legalább nekem úgy tűnt, mintha különösebben nem érdekelné, kétkedve hidegen hagyná e história! S én csalódva, bemutatko­zás nélkül távoztam. Mint paraszti ivadék, akkor sok mindent nem tudtam... S ha sértőn, stíltalanul jártam el? Ezennel kérem szíves elnézését! (...) sajnálom, hogy akkor az Ön megítélésében tévedtem! Mert mint kiderült, hogy mennyire foglalkoztatta, s mennyire szív­ügyének tekintette a 44-es bezdáni véres események feltárását, természetesen írói eszközökkel. S bizonyítja azt nemrég megjelent »Bácskai vérbosszú« című könyve is... (...) sajnos más módon nem tudom, csak így leírva fejezem ki az Igazság, a humánum érdekében kifejtett tevé­kenységéért, rangos munkájáért a legmagasabb fokú elismerésem és hálás köszönetemet. "30 Úgy érezhette, feloldozták. Évtizedekkel a Hideg napok és a Vérbosszú Bácskában megjelenése után, amelyek a maguk idején sikerkönyveknek számítottak, joggal tesszük fel a kérdést, kiállták-e az idők próbáját? Ugyanúgy szólnak-e ma is hozzánk, mint a 60-as, illetve a 90-es évek elején? Ezt a kérdést az írószövetség pár évvel ezelőtt már feltette, és Újraolvasás címmel szervezett tanácskozást, ahol, több más akkor sikeres szerző művével együtt, Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 1995. 1-2. számában (197-231. o.) jelent meg. 29 A két áldozat Csapó Ferenc 33 éves géplakatos, aki Cs. P. nagybátyja volt, és öccse Csapó Ferenc 19 éves földműves. Bővebben lásd Bállá Ferenc-Balla István: Bezdán története. A jugoszláv közigaz­gatás bevezetésétől a termelő parasztszövetkezetek felbomlásáig (1944-1953). Tóthfalu, 2001; Bállá Ferenc-Balla István: A bezdáni vérengzés, 1944. Topolya, 2013. Kutatásaik eredményeként úgy tudjuk, 146 magyar és német bezdánit öltek meg a partizánok. 30 Cs. P. levele Cseres Tibornak, 1992. december. In: Gergely Ferenc: Cseres Tibor élete és munkássága a rendszerváltás idején. ArchívNET, 2009. 4. sz.14. http://www.archivnet.hu/hetkoznapok/cseres _tibor_ elete_es_munkassaga_a_rendszervaltas_kezdeten.html A letöltés ideje: 2014. december 11. 105

Next

/
Thumbnails
Contents