Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 4. szám - A. Sajti Enikő: "A nemzeti lelkiismeret őrállója": Cseres Tibor: Hideg napok és a „ még hidegebb napok”

A bezdáni embernek és Cseresnek is több mint harminc esztendőt kellett várnia, hogy kívánsága teljesüljön, de a névsor ma már olvasható.17

1990-ben jutott odáig, hogy papírra vesse „a Hideg napokra következő bosszúállás megismert rémségeit, s Vérbosszú Bácskában című könyvemben a Magvetőnek felajánljam. "18 A könyv 1991-ben jelent meg. A hazai politikai változások, a rendszerváltás kétségkívül segítette a könyv megírását és megjelenését, és érdemes utalnunk arra is, hogy a felbomló Jugoszláviában már egy évvel korábban megkezdte az újvidéki Magyar Szó és a szabadkai Napló közölni azokat a főként Matuska Márton által összegyűjtött visszaemlékezéseket, amelyek a partizánok 1944/45-ös bácskai vérengzését idézték fel. A magyar közvélemény jó része megkönnyebbülten sóhajtott fel, „végre", míg a szerb közvéleményben kemény tiltakozást váltott ki, s az ország antifasiszta múltjának meggyalázását látták benne, mondván, mindenki, akit akkor kivégeztek, háborús bűnös, fasiszta, vagy a „nép ellensége volt". Ekkor már a magyar történetírás is megkezdte a téma kutatását.

írói szándékát meglehetősen pontosan tudjuk rekonstruálni, illetve egész életművéből adódik az a következtetés, hogy ezúttal is annak az írói ethosznak a jegyében nyúlt a témához, amely az irodalmat a nemzeti sorskérdések számbavétele eszközének tekintette. Azt azonban nem tudjuk, Cseres miért döntött úgy, hogy ezúttal nem valamely irodalmi műfaj keretei közé helyezi mondandóját, hanem erőteljes történelmi érdeklődését kvázi történetíróként kamatoztatja. De szólaltassuk meg ismét őt magát: „Tőlem hazám java értelmiségének egy része, írók is, azt kérték számon, miért nem róttam az újvidéki ezrek mellé a nyolcvan bácskai község kivérzett magyar tízezreit" - írja könyvében. De a bezdáni ember szavai mellett mélyen beleivódott leikébe és megrázta az a bizonyos, többször is említett belgrádi írói találkozó is, amikor a bácskai magyar áldozatok „csekély" számára hivatkozva utasították el a jugoszláviai írók saját hideg heteik megírásának még csak a gondolát is, vagy ahogyan én nevezem Cseres nyomán, saját „még hidegebb napjaik" megírását.

Közvetlenül a könyv megjelenése után hívott fel az írószövetség lapjának, a Magyar Naplónak a szerkesztősége, s mint történészt felkértek, írjak kritikát a Vérbosszú Bácskábamól.19 Most, csaknem 25 év után újraolvastam ezt az írásomat, s a könyv történelmi hitelességéről ma sem tudnék nagyon mást írni, legfeljebb kiegészíteném a hazai és a délvidéki történetírás, valamint a nemzetközi történetírás, főként a horvát, a szlovén és a szerb történetírás azóta elért igen komoly eredményeivel. A jelen írásnak azonban nem az a célja, hogy a történész szakmája szabályaival, a forráskritika kemény valóságával szembesítse az írót, még akkor sem, ha bevallottan nem irodalmi műfajt választott mondandója keretének, hanem, a public history, azaz a szubjektív történetírás sajátos műfaját. Ez már csak azért sem lenne elegáns, mert minden tudományos vita alapkövetelménye, hogy a megszólított vitapartner a

17 Bállá Ferenc-Balla István: Bezdán története. A jugoszláv közigazgatás bevezetésétől a termelő parasztszövetkezetek felbomlásáig (1944-1953). Tóthfalu, 2001; Bállá Ferenc-Balla István: A bezdáni vérengzés, 1944. Topolya, 2013. Kutatásaik eredményeként úgy tudjuk, 146 magyar és német bezdánit öltek meg a partizánok.

18 Cseres Tibor: „Növeli, ki elfódi a bajt!” 6. o. Cseres Tibor hagyatéka, PIM Kézirattár, Gy. n. sz. 2003/46.

19 A. Sajti Enikő: Döbbenet és hitelesség. Magyar Napló, 1991. október 4.36-38. A Magyar Napló egyébként egyidős a rendszerváltással, és Cseres Tibor, az írószövetség akkori elnöke 1989-ben indította útjára a lapot.

102