Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 4. szám - Fried István: A legfeleslegesebb(?) ember: Sztyepan Trofimovics – Dosztojevszkij – Turgenyev

nagyhatású, hatástörténetében az európai regénytörténet XX. század eleji periódusára is kiterjedő alakjának és ez alak epikában megjelenítésének, továbbá a felesleges embernek újragondolását.

Ezek után térnék rá a mottóként idézett megnyilatkozására Sztyepan Trofimovicsnak, aki élete - végsőnek bizonyuló - határhelyzetében nem pusztán élete ürességének, önáltató-önámító voltának rádöbbenésére kényszerül, hanem a maga módján (méghozzá erősen hangsúlyozottan a maga módján) e felismerésének hangot ad, mintegy a leszámolás és egy lehetséges(?) új élet határmezsgyéjén egy szóbeli élményt fordítana le remélt új életviszonyára; s ugyancsak ezt a rádöbbenést szembesítené részint a tapasztalt társadalmi gyakorlattal, részint a maga szintén kiüresedett viszonyaival. A Biblia szövegét számára olyan személy tolmácsolja, aki a maga naiv módján terjesztette az Igét, nevezetesen árulta a Bibliát, miközben a regény egy epizódjából tudhatóan keserves tapasztalatra is szert tett. S az írni-olvasni tudás küszöbét éppen átlépő asszony (Szofja Matvejevna, s vajon nem a névadásban bujkáló irónia-e, hogy éppen a Szofja névvel - sofia - van megajándékozva?) felolvasása, véletlen rálapozása a regény mottójában már leírt passzusra indítja el Sztyepan Trofimovics „vallomás"-át, őszinteségrohamát, elhatározását, hogy gesztusnak, tüntetésnek szánt „futásá"-nak határozott célt adjon, annak negativitását pozitivitássá változtassa át. Ezáltal kísérletet tegyen arra, hogy kilépjen az eddig használt nyelvből egy másikba, a Biblia nyelvébe, és annak szellemiségébe élné bele magát.

Ha szemügyre vesszük ennek a dolgozatnak a mottóját, érzékelhetjük, miképpen fogja föl Sztyepan Trofimovics a hallottakat, „megtérése" hogyan tematizálódik megnyilatkozásában, és sikerül-e önmaga számára és formálódó életterve újraalapozására létrehozni azt az új nyelvet, amellyel másképpen léphet az emberek, a nép elé, mint eddig élete során. Sztyepan Trofimovics - megnyilatkozása szerint - a felismert igazság elkötelezettjének mutatja magát, jóllehet ott a blaszfémiáig jut el; kimondatlanul, inkább érzékeltetve: a Bibliát nem szent szövegként kezeli, melynek módosítása, melytől eltérés akár az eretnekség gyanúját idézheti fel, inkább olyan - feltehetőleg irodalmi - textust lát e számára oly fontos, megvilágító erejű mondatokban, amelynek az ő értelmiségi mentalitása szerint kijavítható, kijavítandó hibái (osibki) vannak, miközben „kitűnő könyvnek" (zamecsatyel'naja knjiga) nevezi az Evangéliumokat. Az idézett mondat második fele a társasági-társalgási nyelvből kilépni képtelen személyre utal; minthogy e följebb említett értelmiségi magatartásnak a szövegekkel szemben tanúsított hiperkriticizmus a jellemzője, s egy eltúlzott és eltorzult kanti kritikafelfogás a megkülönböztető tulajdonsága (mármint az, hogy mindent alá kell vetni a kritikának, ez alól semmi és senki nem vonhatja ki magát), ezért a verbalitásban önmagaságát kifejező individuum feljogosítva érzi magát az ítéletalkotásra. Még akkor is, ha ez a legtöbb esetben formalitás, nem vagy alig rendelkezik a személyiség és személyesség hitelességével. Ez a fajta hiperkriticizmus nem tud szakítani megrögződött beszédmódjával, sem inkább tetszetős (vagy annak szánt), mint valóban „megélt" érzései kifejezéseivel. Az a tény, hogy szükségesnek véli megjegyezni, miszerint tiszteli az írást, s a mondatokat a razumejetszjával (magától értetődőleg) érzi szükségesnek összekötni és elválasztani, a szalonok társalgási formáit idézi, olyan (nagy)-világi fordulatokat csempész be, amelyek éppen nem vágnak a „megtérés"-!, a ráismerést, az „értés"-t érzékeltetni kívánó beszédbe. A szereplő a nyelv fölött érzi magát, továbbá szókincsét megfelelőnek a még oly összetett mondandók tudatására, ennek okából nem kerül közel az Igéhez, amely alázatot és áhítatot igényelne. Sztyepan Trofimovics nem mond le „értelmiségi" attitűdjéről, a megfogalmazásba torkolló magabiztos világlátásáról, a nyelven uralkodni akar, a korszerű közvetítés jogát fenntartja magának. S szinte minden idevonatkoztatható kijelentése ezt a magatartásformát jelzi:

64