Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 4. szám - Füzi László: Elakadások: 2. rész
31. Minden úgy történt, ahogy az irodalom kapcsán is történt minden. A számára fontos képekre, szobrokra az értelmezés vonatkozásában azzal az elemi kíváncsisággal vetette rá magát, mint ahogy fiatalkorában, s azóta is a könyvekre, a fontos felismeréseket rejtő írásokra veti rá magát. A legfontosabbnak a felismerést tartja, annak megérzését, hogy a könyv, a vers, a kép révén elindíthat egy gondolatmenetet. Ebben a sűrűsödési pontban értelem és érzelem találkozik egymással, a gondolkodás feszültsége egész lényét leköti. A képek kapcsán azt mondja, amit az előbb az irodalom és a képzőművészet kapcsán is mondott, a kincsképzés nem érdekli, nem gyűjt képeket, ahogy könyveket sem gyűjt. A könyveket azért vásárolja meg, hogy elolvassa őket, a gyűjtő azért vásárolja őket, hogy a birtokában legyenek. O csak annyit akart, a könyvek kapcsán csak annyit akart, de ezt már gyerekkorában akarta, hogy ha szüksége lesz egy könyvre, akkor az a közelében legyen, s azonnal elővehető legyen. Nem tudott nagy könyvtárat létrehozni maga mellett, ezt a lakásaik mérete s a könyvekre szánható anyagiak hiánya nem engedte meg, de még a meglévő könyveket sem találja meg azonnal, már nem tudja nyomon követni, hogy egyik vagy másik könyve melyik hátsó sorban van a polcokon. A képeket nem vásárolták, lakásukban a festő barátaiktól kapott képeket őrzik. Ahogy az általa vásárolt könyveknek, a hozzá érkező leveleknek, úgy a náluk lévő képeknek is tudja a történetét, ezeken a történeteken keresztül kötődik hozzájuk. A képek felfedezését önmaga világán belül, kellő távolságtartással és kellő távolságból nézve mondja ezt, azért találja fontosnak, mert az irodalom mellett a maga számára talált egy másik területet, olyan területet, amelyikben teljesen fel tud oldódni, s amelyik a szellemét és az érzékeit is teljesen leköti. Márai Sándor az érzékiséget felidézve beszél az irodalom iránti kíváncsiságról, Gyergyai Albert kapcsán írta a Naplójában: „Gyergyai néha egy rajongó kamasz svádájával beszél könyvekről, írókról. Ez már nincs az irodalomban: csak vicsorgó, gonosz kritikák vannak." Később mintha ehhez a megjegyzéséhez kapcsolódva írná: „Szent Pál azt írta a korintusiaknak, hogy »énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is«. Amikor valaki a »lélekkel énekel«, az költészet. Amikor az »értelemmel énekel«, az a nagy próza. "* Márai ezekben a rövid feljegyzéseiben a legjobb. Ha a naplókat folyamatukban olvassuk, akkor érezzük, hogy az alkat, az egyéniség ránő a feljegyzésekre, a fentiekhez hasonló feljegyzésekben, ha önmagukban állnak, csak a műveltséget s a letisztult tudást érezzük. Márai Sándor: A Teljes Napló 1967-69, sorozatszerkesztő: Mészáros Tibor, Helikon, 2014, 222., 327. 32. Akkor még, amikor mindezek történtek, gazdag világban éltek, nem egy, hanem több ága volt a világuknak. Ha Veszprémbe vagy Paloznakra mentek, egyszer-kétszer Szigligetre, akkor keresték a hazafelé vezető utat is, azt, amelyik 53
