Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 4. szám - Füzi László: Elakadások: 2. rész
László nekrológban búcsúzott Körösi Józseftől, ebből idéz most pár gondolatot: „Itt inkább Lengyel László Valóság-esszéjéből idéznék valamit, amit 'a Valóság módszeré'-ről ír: 'Jobb esetben egy telefon vagy egy kétsoros levél értesítette az írót, hogy cikkének megbeszélésére ekkor és ekkor jelenjen meg a szerkesztőségben. A sivár irodákban előrejutva az elképedt és álmélkodó szerencsétlen egyenesen a főszerkesztő színe elé juthatott, aki gólyalábain dülöngve járt a recsegő padlón, és ordítva tárgyalta a világ sorát a többi szerkesztővel. A világ kicsiny történeteket, anekdotákat, példabeszédeket jelentett. A szerző ezen istenektől és félistenektől megsemmisülten csak dadogva tudott felelgetni azokra a kérdésekre, amelyeknek az égvilágon semmi köze nem volt művéhez, s abban reménykedett, hogy válaszai javítják a cikk megjelenésének esélyeit.’ Hiába reménykedett, természetesen. Mert a szerkesztők a maguk anekdotákban feloldódó pompás összjátékával (Körösi körül bámulatos csapatmunka tudott kialakulni anélkül, hogy ő a legcsekélyebb mértékben igyekezett volna ilyesmit kialakítani) „azért kínozták az embert, hogy a saját stílusát csiszolja ki. Nem az övékét kellett követnem. Nem akarták, hogy úgy írjak, mint ők. Nem a saját mondataikat akarták viszontlátni. Elfogadták, sőt erőltették a saját stílust. »Ez nem maga, ez nem magától való« - volt a leggyakoribb megjegyzés. Máig nem bántam meg, hogy ők voltak az első olvasóim. ’ Pontosan ezt s így tapasztalhattam én is, valamikor a hatvanas évek elején-közepén, és máig nem bántam meg én sem. Azt is ideértve, hogy később, mikor már a Valóság hasábjain valamelyest közölhető szerzővé ütődtem, épp a leginkább 'magamtól való’ cikkeimet kaptam tőlük vissza. Az egyikre máig büszke vagyok: 'Lacikám, bocsásd már meg ezt nekünk’, írta rá Körösi jellegzetes ákom-bákom, ám többnyire mégis jól olvasható betűivel. Akkor egy kicsit fájt, de lassan kezdtem úgy érezni, hogy felér egy lovaggá ütéssel. Körösi nevelt anélkül, hogy egy cseppet is nevelni akart volna. Nemcsak szerzőket, szerkesztőket is. "* A Forrást különösen Zám Tibor és a szociografikus szemléletmód révén az átlagosnál szarosabbnak mondható kapcsolat fűzte a Valósághoz, ő maga is rendszeresen olvasta a lapot, ezért örült annak, hogy személyesen is találkozhatott Körösi Józseffel. »www.jamk.hu/ujforras/990312.htm 26. Nem sokkal korábban jártak náluk a Jelenkor szerkesztői, Szederkényi Ervin főszerkesztő, s vele Csorba Győző és Parti Nagy Lajos, a két kiváló költő. A művelődési központban volt Jelenkor-est, akkoriban még ott tartották az irodalmi esteket, előtte-utána sokat beszélgettek. Ezen felbátorodva küldte el az írását Szederkényi Ervinnek, pár nappal később az írószövetségben találkoztak, Szederkényi ott szóban nyugtázta a dolgozatot, említett néhány aránytalanságot, de azt mondta, közli az írást. Ma is emlékszik erre a pillanatra, a Szederkényi Ervintől hallottak számára is felértek egy lovaggá ütéssel. Az említett tanulmány Szederkényi Ervin halála után, az általa utolsóként összeállított-nyomdába adott számban jelent meg. így kezdődött személyes kapcsolata a korábban általa is sokat olvasott lappal. 46
