Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 4. szám - Füzi László: Elakadások: 2. rész
Kőhegyi Mihállyal, valójában ekkor értette meg, hogy Németh László a globalizáció előtti időszak teoretikusa volt, aki a maga erős tizenkilencedik századi hátterével, valójában az újkor által kialakított elemzés módszerét követve jutott el annak felismeréséhez, hogy a világ egy egységes civilizáció, a világcivilizáció megteremtésének küszöbén áll. A történésekből mintegy kilépve, a megfigyelő helyzetéből mondta azt, amit mondott. Érzékelte a világ eggyé válásának lehetőségét, szépségét, de az elinduló folyamatokban zajló veszélyeket is, ezek közül a pusztulás egyetemességét érezte a legnagyobb veszélynek. Az, amit mondott reális volt, de leegyszerűsített is volt, igaz, az ezerkilenc- száznegyvenes-ötvenes évek Magyarországán még a világcivilizáció kialakulásának lehetőségéről beszélni is meglepőnek számíthatott, hiszen akkor még a politikai egységesüléstől is messze volt a világ. A leegyszerűsítés abban mutatkozott meg, hogy Németh a világcivilizáció modelljében (akárcsak az általa kialakított) bartóki modellben az ősinek és a modernnek a találkozását képzelte el, de arról, hogy ez hogyan történik, vagy történhet meg, egy szót nem mondott. Az időben visszanézve ezeknek a mostani feljegyzéseknek az írója is azt mondja, hogy a rendszerváltás időszakában, nyilván Németh hatására, az akkori változásokat is hasonlóan, ma már tudja, erősen leegyszerűsítve képzelte el. Azt gondolta, hogy a korábbi időszakból megőrződik mindaz, ami megőrzendő belőle, Nyugatról pedig átveszik azt, amit a modernizációból, társadalomszervezésből át kell venniük. Arról, hogy hosszú, évtizedes küzdelmek kezdődnek, érdekek harca folyik majd az élet minden területén, fogalma sem volt. A kilencvenes években az egyes részterületeken vizsgálta Németh munkásságát, s majd kettőezer elején ül le, hogy megpróbálja formába önteni mindazt, amit Németh Lászlóról gondolt. Némethet ma is a globalizáció előtti időszak gondolkodójának tartja, aki ennek az időszaknak az emberképét is megfogalmazta, ennek az emberképnek a tarthatatlanságára Milan Kundera mutatott rá, majd J. M. Coetzee lesz az, aki megmutatja minden lehetséges modell lehetetlenségét, egyedül az állandó keresést tartja lehetségesnek. Erről majd részletesebben is írnia kell. 24. Mondta, a nyolcvanas években a szerkesztés mellett főképpen filológiai munkát végzett, s levelek, dokumentumok kiadására, gondozására gondol ennek kapcsán. Az ő szemében azonban nemcsak a szövegek gondozója a filológus, hanem az is, aki a szövegek gondozásával megteremti az átfogó elemzés, értékelés alapjait, s magát az elemzést, értékelést is elvégzi. A filológusi munkával sokan szembeállítják az esszéisztikus megközelítést, ezt főképpen a felületességgel azonosítják, ugyanakkor szinte minden, az olvashatóság igényeinek megfelelő írást ebbe a kategóriába sorolnak. Azt gondolja, az olvashatóságért minden szerzőnek, a szaktudományuk elvárásainak megfelelni akaró és tudó tudósnak meg kell küzdenie, bár jó néhány természettudományos 44
