Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 4. szám - Füzi László: Elakadások: 2. rész
A pozitív diszkrimináció, a megélt tapasztalat és a más városokkal kapcsolatos ismeretek hiánya mondatja ezt vele. Tudja, mások nem úgy élték meg ezt várost, ahogy ő, magukba záródtak, s ezért a város is elzárkózott tőlük, vagy a munkájuk nem engedte, vagy a kíváncsiságuk nem volt elegendő ahhoz, hogy befogadják azt, amit ez a város adni tudott. A legtöbb, amit adhatott, alighanem a nyitottság volt, talán még mindig ezt tudja adni az ideérkezőnek. Ki lehetett lépni belőle, Szegedre-Pestre, s nem voltak dogmák, amelyekhez ragaszkodni kellett volna. Barátai valamivel korábban még a kultúralapítás időszakát élték, a nyolcvanas évekre ebből még megmaradt valami. A lendületből is, és az eredményekből is. Ez a város nem zárkózott be magába, legalábbis az a szelete nem zárkózott be magába, amelyikben ők éltek. 8. Nem tudok mondani ma sem mást, mint amit a nyolcvanas évek kapcsán Kecskemétről leírtam, teszem hozzá a fenti, objektívnek szánt kijelentéshez. Az akkori kecskeméti közeg magja máig megmaradt, máig érzem, hogy nyitott világban élek, hogy munkám során van kihez fordulnom, van kivel beszélgetnem - s azt is, hogy az életünknek még mindig van célja. Célja, a hétköznapokon túl, s túl a szakmán is, a szakmai feladatokon, elképzeléseken, valami, ami csak a közösségi létezésben nyeri el az értelmét. Talán az, hogy itt, a számunkra adott térben tegyük meg azt, amit még mindig tenni tudunk. S hogy a közösség is gazdagodjon azzal, amit még mindig meg tudunk tenni. Nem mondom most végig, hogy az elmúlt harminc év alatt milyen változások érték a Forrást, nem mondom végig, hogy Kecskemét gazdasági, kulturális és politikai élete hogyan alakult át akkor, amikor az egész világ átalakult. Nem írom le, hogy kik haltak meg az elmúlt harminc évben, nem mondom el, hogy kik mentek el innét, azt sem, hogy kik jöttek ide - azt viszont érzem, hogy még mindig létezik az a mag, amelyik megőrizte magában a kulturális közösségben létezés örömét és vágyát. Lehet, hogy csak becsapom magamat, s lehet, hogy mások is becsapják magukat, lehet, hogy illúziók közepette élünk, merthogy jobb így élnünk, mintha tudomást vennénk a külső világról. Nem mondom most el azt sem, hogy hányszor kellett megmenteni, hányszor kellett megmentenie mindenkinek külön-külön azt, amit ehhez a kecskeméti világhoz hozzá tudott tenni. Mintha az idő örömét lelte volna abban, hogy próbára tegyen bennünket. Tudja, nincs így, az idő cél nélkül lengi őket körbe. 9. Az időről, az idő mozdulásáról Baka István írt verset. Égi zsebóra a címe, ők közölték ezerkilencszázkilencvenegyben. Ide másolja: Ha felpattan a nappal nikkeles / hátlapja, és elénk tárul az égi / zsebóra: csillag-fogaskerekek, / tejút33
