Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Lengyel András: "… azonos rámpán Sziszüphosszal": Ideiglenes portré a 60 éves Füzi Lászlóról
posztján is jó szándékú, becsületes ember maradt, s ez akkor is hangsúlyozandó, ha e tulajdonság ma egyesek körében már-már valami atavizmusként ítéltetik is meg. Azt hiszik, „életszerűden" naivitás. De nem így van. Bár a kor, amelyben élünk, rosszabbik énünket hívja elő, a prostituáló légkör azonban inkább felértékeli a hétköznapi becsületesség meglévő pozícióit. Élni ugyanis igazában enélkül nem is lehet, hiánya roncsol és deformál. Az igazi szellemi teljesítmény ráadásul, meggyőződésem, soha nem szimplán technikai jellegű, - a „technika", legyen bár mégoly virtuóz, morális alapok nélkül szétfoszlik, önmaga ürességét emeli magasba. Számomra éppen ezért mindig megnyugtató volt, hogy tudhattam, Laci a helyén van, számítani lehet rá, végzi teendőit. A földrajzi távolság és a sok mindenben különböző fölfogás ellenére biztos lehettem korrektségében, megértésre törekvésében, intellektuális nyitottságában. S ez, mondjon bárki bármit, nagy dolog. Ez a magatartás, persze, azt hiszem, az ő esetében „természetes" is. Személyes referenciapontjai között legalábbis két olyan ember is van, aki, megvallom, számomra is fontos: Ilia Mihály és Vekerdi László -, s e két név vállalása előttem önmagában is garancia. Akinek ugyanis e nevek jelentésesek, az az alapkérdésekben sem lehet nagyon távol tőlem. Az, tudhatom, maga is a vélekedések különbségeit harmóniába rendező, megértésben érdekelt ember, aki a jó és a rossz megkülönböztetésének tudatában cselekszik. Ez az implicit értékválasztás pedig egy meghatározott erkölcsi világrend részévé teszi mindazokat, akik vállalják. S Laci, tudom, vállalja. 5 A magyar szellemi élet, természete szerint, nagyon sokféle alkotó együttműködésének eredménye. Rossz, még a romantikus zsenikultuszból itt maradt, s a piaci logika által új életre keltett balhiedelem, hogy csak az úgynevezett legnagyobbak a fontosak. Egy kultúra milyenségét, igazi teherbírását sokkal inkább a mezőny egészéből elvonható „átlagminőség" mutatja meg, semmint a magányos „csúcsok". S az a szerep, amelyet Fűzi Laci mindennapi munkájával, rejtve, a nagyközönség számára alig láthatóan betölt, éppen ennek az egésznek a minőségét befolyásolja jótékonyan. A zsenik kéziratait, ha már megszülettek, bárki tudja közölni. A kultúra mindennapi viszonyainak javítása azonban csak folyamatos, szívós munkával lehetséges. O, a szerkesztő persze, szerkesztőségi kollégájának, Buda Ferencnek szavait kölcsönvéve, szükségképpen „azonos rámpán" mozog „Sziszüphosszal". Elmondhatná ő is: „Dudorászva, néha morogva / lábaltam a sárba, homokba, / nekidőltem, kőre ha leltem, le-legördült - visszacipeltem / azonos rámpán Sziszüphosszal. / E napig még győztem szusszal." (Ha csak estig). Magam, barátként is, a magyar kultúra gyalogosaként is örülök, hogy most, hatvanadik születésnapja alkalmával e szerepre irányíthatom a figyelmet. * Laci, Isten éltessen! S még sokáig legyen erőd s lehetőséged vállalt szereped betöltésére! Szükség van rá. 39
