Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Füzi László: Elakadások: 1. rész
rendszerváltásnak nevezett folyamat, de ha tudták volna is azt, hogy lesz majd egy ilyen folyamat, azzal is tisztában lettek volna, hogy ez a világukat miképpen alakítja majd át, s ha még azt is tudták volna, hogy addigi életüket, vélt vagy valós értékeiket sok vonatkozásban megkérdőjelezi majd ez a folyamat, akkor is azt mondja, egy pontosan nem megfogalmazható mondattal mondja, aligha tudtak volna másképpen tenni, mint ahogyan akkor tettek. Érzi, rossz mondattal mondja azt, amit mond, mert egy, a világ gazdasági-politikai arculatát meghatározó folyamatról ezzel az egyetlen mondattal szólni több mint felületesség. A folyamat szükségszerűsége a történelem mélymozgásai által határoztatott meg, azoknak az éveknek a valódi kérdése az volt, hogy egy élet- képtelen politikai-gazdasági-társadalmi rendszer mikor és hogyan omlik össze annyi más korábbi, az összeomlás irányába mutató kísérlet után. Ezzel szemben mondja azt, hogy családi életük, otthonteremtési kísérletük, gyermekeik születése, noha a politika akkor is és azóta is mindent befolyásol, mégiscsak a maguk autonóm világán belül történt meg, mindezt az évtized végének történései felől nézni képtelenség lenne. A nyolcvanas évek önértékét a magánemberek szemében és a közemlékezetben is vissza kell állítani, mondja. 4. Mindezzel együtt tisztában van azzal, hogy a fenti rossz félmondatot csak a folyamat átélőjeként és a már lezajlott történéssorok ismeretében írhatta le. Az utókor embere már nem lehet ennyire felületes, mondja, ő már mindent az okok és az okozatok összefüggésében néz majd, igaz, az élet, az egykor volt élet kicsorog majd az ujjai közül, a megelőző időszak embere viszont a maga világával kapcsolatban nem biztos, hogy talált a történelemmel való összefüggésben megmutatkozó távlatokat, mondja. Merthogy az ő életükben ekkor távlatok mutatkoztak, távlatok, a magánélet és a társadalmi élet szintjén is. Sem ennek előtte, sem azt követően nem találkozhatott ezzel az élménnyel senki sem. Az átalakulást ők élték, a maguk életének részeként élték meg, az velük történt meg, ennek az élménynek elegendőnek kellene lennie egy életre. Ma már látszik, hogy számukra ez mégsem volt elegendő, ennek az okait később majd el kell mondania. Akkor, amikor az átalakulás megkezdődött, nem irányították a történéseket, nem elszenvedték azokat, hanem megélték őket, napról napra tudatosítva magukban azt, ami történt, vagy legalábbis azt, ami a történésekből eljutott hozzájuk. Megélték a történések összetettségét, gazdagságát, esetlegességét, alkalmisá- gát és szükségszerűségét, s ha azt, ami megtörtént, le is írhatja majd valamikor valaki, azt, ahogyan megtörtént, nem írhatja meg senki, az, ahogyan a történések megtörténtek, az ő szemük előtt történt meg, az a gondolkodásukban őrződik, onnét nem tud átkerülni a történelemkönyvek lapjaira sohasem. Meglepőnek tűnhet, hogy akkori világát ennyire összekapcsolja a rendszerváltás felé mutató momentumokkal. A Forrásnak, miután az akkori nyilvánosság része volt, s tett 11
