Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 2. szám - Frobenius, Leo: Gasszire lantja

csatlakozik majd hozzád, és veled megy. Vidd el a boromáidat, a barmaidat is. Mi mind jobban kívánjuk az életet, mint a dicsőséget. Nem akarunk dicsőség nélkül élni, de meghalni sem akarunk a dicsőség kedvéért.

Az öreg bölcs ember meg azt mondta:

— O, Gasszire! így hát ma először pusztul el Vagadu.

Gasszire meg az utolsó, legkisebbik fia, az asszonyai, a barátai, a boromái elvonultak, ki a pusztába. Keresztüllovagoltak a pusztán. Sok vitéz kísérte őket ki a város kapuján. Sokan visszatértek. Néhány an elkísérték Gasszirét meg a legkisebbik fiát a Szaharába.

Sokat lovagoltak, éjjel-nappal. A pusztában voltak. Megpihentek a sivatagban. Valamennyi vitéz, valamennyi asszony, valamennyi boroma aludt. Gasszire legkisebbik fia is aludt. Gasszire virrasztott. A tűznél ült. Soká ült a tűznél. Nem aludt. Egyszerre csak fölriadt. Figyelt. Hangot hallott maga mellett. Úgy hangzott, mintha belőle, belülről jönne. Gasszire reszketni kezdett. Énekelni hallotta a lantot. A lant a Dauszit énekelte.

Amikor először énekelte a lant a Dauszit, akkor Dierrában meghalt Nganamba király. Amikor először énekelte a lant a Dauszit, akkor elszállt Gasszire haragja; Gasszire sírt. Amikor először énekelte a lant a Dauszit, akkor elsőízben tűnt el Vagadu a föld színéről.

(Leo Frobenius gyűjtéséből közöljük ezt a mondát, amely nemcsak Vagadu birodalmának mondája, hanem annak is, hogy a hősi kor hogyan alakul át hősi költészetté - Honfi János megjegyzése)

66