Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Moneblum avagy a kék ember: kameruni bulu hőseposz
vallásos-feudális jegyeit viselik magukon, bár léteznek modern történelmi eseményeket feldolgozó szövegek is. így olyanok, amelyek pl. a német gyarmatosítás történetéből merítik témájukat. Az Afrikában élő folklór műfajok és típusok sokaságát szaporítja az a sajátos műfaj, amelyet dicsérő éneknek nevezhetünk, és amelynek termőtalaja nemcsak a déli, hanem a középső és a nyugati Afrika is (sőt, nemcsak a természeti vallású szubszaharai, azaz a Szaharától délre élő, hanem az északi iszlámhívő népeknél is megtalálható). Genezisében a névadás szokása áll, a gyermekek többnyire háromszoros névadása során ún. beszélő neveket kapnak (lásd a magyarban: Bor-nem-issza). Jeles személyek viszont kiemelkedő jelentőségű tetteik okán akár több száz dicsérő nevet is „begyűjthetnek": az így keletkező ciklikus szöveganyag utóbb fokról fokra egy nehezen követhető, utalásokkal teli különleges elbeszélő műformává alakul át a „gyakorlatban", mivel azok előadására számos, többnyire szokásszerűen kötött (szertartásos) alkalom nyílik a mindennapokban, és persze az ünnepek alkalmával. A nemzetközi szakma (egy kissé az afrikai kollégák által is erőltetve) a dicsérő éneket a hőseposzi körbe sorolja. Jóllehet számos oknál fogva nem felel meg az eposzi kritériumoknak: a elbeszélésnek lényegében csak egyetlen szereplője van, az események szakaszról szakaszra változnak, nem egyfajta kibontakozó eseménysort alkotnak, csak események legfeljebb néhány soros említéseiből támadt füzérekként kelnek életre, vagyis a szükséges konfliktus, az események történeti jellegű kibomlása nem tud ezekben az énekekben létrejönni. Sajátos módon azonban éppen a dicsérő műfaj nyomán keletkezett az egyik legjelentősebb írott eposzi kísérlet. A dél-afrikai zulu Mazisi Kunene a zulu dicsérőénekek stílusában alkotta meg angol nyelven két (kb. 20 000 és 12 000 ezer soros) eposzát, a hosszabbikba a legendás államalapító törzsi király, Shaka életét és tetteit belefoglalva, a rövidebben Shaka feleségének történetét felelevenítve, azaz mintegy az afrikai nőknek állítva egyfajta emlékművet. Az írott eposzok másik már említett csoportját a kelet-afrikai népek körében (Tanzánia, Kenya) az arab-iszlám kultúra erőteljes hatására létrejött szuahéli eposzok alkotják. Témájuk általában a prófétának és leszármazottainak küzdelmeiből adódik. Külön érdekesség, hogy a többnyire szerzővel jegyzett, mégis a „népeposzok", vagy legalábbis a hagyományos irodalom körébe sorolható epikai művek mellett megszületett az irodalmi eposz is a szuahéli kulturális körzetben. A kiemelkedő jelentőségű író, költő és esszéista: Shaaban Robert két művet is alkotott ebben a műfajban, bár már nem szakrális, hanem világi témákat dolgozott fel bennük. A harmadik afrikai írott eposzi „forrásfakadás" még sajátságosabb: az ugyanis az etnikai ellentétektől oly sokat szenvedett Ruanda tutszi származású fiához, Alexis Kagame abbéhoz, népe hagyományos költészetének szenvedélyes gyűjtőjéhez kötődik. Mint etnológus többek között 128 terjedelmes, történelmi adatokat is magába foglaló, ún. dinasztikus éneket rögzített, amelyeknek azonban sajnos csak kisebb része látott napvilágot. Ugyanakkor Kagame egy világtörténelmi eseményeket (is) feldolgozó, Arany Jánosra valló, romantikus karakterű, azonban tutszi nyelvű, dinasztikus udvari költészeti stílusban fogant eposzfolyamot is teremtett (18 könyv, 150 ének, 35 752 sor), amelyből két kötet francia nyelven is megjelent (Le divine pastorale, 'Az isteni pásztorjáték', 1952, La naissance de l'univers, 'A világegyetem megszületése', 1955). Az afrikai hőseposzkincs világirodalmi nagyságrendjét jelzi, hogy immár francia és angol nyelven is egy-egy gazdag anyagú és teljes körű áttekintésre törekvő antológia (Kesteloot - Dieng, 1997, illetve Johnson - Hale - Belcher, 1997) áll a rendelkezésünkre. E kötetek pedig mind a lehető legszélesebb körből válogatott szövegrészletekkel, mind a hozzájuk fűzött információkkal, mind a gazdagon felsorolt forrásadatokkal egyaránt 34
