Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - Fekete J. József: Jellegtelenségükben jellegzetes zombori figurák (Herceg János szülővárosáról)
áriak" vonzáskörébe tartozó Nyugat-Bácska magyar irodalmára soha nem volt jellemző a Szeged környékén mély gyökereket verő népi(es)ség: „Telecskán innen - mert mintha ez lett volna a vízválasztó - nyoma sem volt ennek a magyar népiségnek. Nem mintha errefelé nem lett volna magyar parasztság. Doroszló, Gombos, Bácskertes a maguk egzotikus szépségében tökéletesen kialakult népi életformát éltek, a folklór igazán gazdag és színes változataival. Csak épp egy szellemi központ nem volt, ahova összefutottak volna ennek a népiségnek a közös szálai. A történelmi társulat érdeklődését túlontúl lekötötte a messzi múlt, a megyei írók csoportosulásának pedig - ha a Szegedtől való elszakadási vágy számos jelével is - merőben más célja volt. És mintha az újabb magyar települések is, Szilágyi és Gyulafalva például, egy általánosabb magyar paraszti összkép és életérzés látszatát keltették volna."15 A nemzeti-vallási elkülönülésben élő kisváros topográfiai térképén fontos helye van a szőnyegszövő üzeméről híres Só16 utcának, a sötét múltú Krónits-palotának, a Város- és Megyeházának, a legsötétebb Pmjavornak tekintett Hunyadi17 utcának, a nagy nemzetiségi vízválasztónak számító „Szerb körút"-nak18, de a vidékies hangulatú városrészekben fölbukkanó parkocskáknak, „tenyérnyi oázisokénak is. Ilyen állt „az Apatini úton például, ahol az utca végén egyszerre kiszélesedett a fasor, s egy sóhajtásnyi idő után megint bezárult. De sétány kanyargott benne, s körbe ültetett hibiszkuszbokrok szigetelőidbe ásott padokkal s a tisztáson gyöngyöző pázsittal. Aztán a Bezdáni út és a Zöldfa19 utca sarkán, a selyemtéglás kocsma és a mészárszék, valamint a Vancsek Béla műhelye közötti háromszögben az a kis park... [...] És volt egy ilyen miniatűr park a Könyök20 utca sarkán, a sárgára festett régi iskolánál, az egész bicskás Szelencsét megszelídítve bokraival... "21 S volt még egy ilyen aprócska arborétum a Szontai út és a Schweidel József22 utca sarkán, meg egy a Prnjavor bejáratánál, a Konjovic utca sarkán, amiről Herceg János 1975-ben mint az egyetlen fennmaradt minioázisról írt. Mintha a város fölszámolta volna saját hagyományait, bekebelezte volna önnön múltját. Herceg János helytörténeti esszéit olvasva színesen, életesen, szinte tapinthatóan jelennek meg a város múltjának eseményei, színterei, lakói, hagyományai, kultúrtörténeti értékei, ám a múltbéli élénk pezsgés panorámája mögött egyre inkább kirajzolódik egy arra utaló kép is, hogy Zombort a kultúra városának nevezni nem egyéb, mint lokálpatrióta eufémizmus, ami kevesebbet ad a tényekre, mint a legendákra. A zomboriak kedvelik a legendákat, Herceg is szívesen mondta őket tovább, de a szülővárosa iránti szeretete nem homályosította el látását, sem tárgyilagosságát, amikor ekképpen írt: „... Zombor művelődési élete csakhamar elmaradt a gazdaságilag fejlettebb Szabadkáé mögött. Egyre inkább leszorult ezen a téren is mellékútra, s a falvakkal sokkal nagyobb volt az érintkezése, mint a városokkal és távolabbi vidékekkel. Mintha szellemi élete is arra lett volna ítélve, hogy a vicinálisok vonalát kövesse a Bácskaságban. "23 S ha már létezik a Bácskaság, léteznie kell a bácskai embernek is, akinek önazonosságát az a közösség határozza meg, amelyben él, hiszen közösség nélkül nem létezhet identitás. 15 Kastélyok és tanyák. Dunatáj, 1973. ápr. 18. 16. sz. 6. p. utóbb: uo.: Táj és irodalom. 66. p. 16 Ma: Citaonicka [Olvasókör utca] 17 Ma: Milos Obilic 18 Nem hivatalos név, a mai Zivojin Misic körutat jelöli. 19 Ma: Petar Drapsin 20 Ma: Skolska [Iskola utca] 21 Közhelyek között. Dunatáj, 1975. júL 30. 29. sz. 6. p., utóbb: uo. 55. p. 22 Samko Radosavljevic 23 A sürgető idő. Dunatáj, 1976. okt. 27. 43. sz. 6. p., utóbb: uo. 33. p. 94
