Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - Ittzés Mihály: Szellemi őrszolgálat a hátországban (Kodály Zoltán munkássága az I. világháború idején)
A farsang búcsúszavai (Csokonai). A koncertprogramot a II. vonósnégyes, Op. 10. (1916-1918) bemutatója tette teljessé. „Ennyi munkával lévén elhalmozva, talán indokoltnak fogja találni k. főmérnök úr, hogy őrszolgálatra időm nem jut, s hogy nem hanyagságból maradtam el, s nem henyélek. Magam sem tudom néha, hogy bírok ennyi munkát, s hogy mikor fogom mind elvégezni, amit felvállaltam" - írta Kodály még 1916 decemberében. Aztán még több feladata is lett, szinte a zenei élet mindeneseként működött néhány évig. Mint zenei formában a közjáték, álljon itt erre két tény az életmű egésze szempontjából valóban mellékesnek, legalábbis másodlagosnak és alkalminak mondható tevékenységekről: szabadegyetemi előadásokat tartott 1917-ben és zenekritikusi tevékenységet is folytatott (1917-1919). Legfontosabb munkája az utóbbi területen Bartók Béla-Balázs Béla misztériumoperájáról, A kékszakállú herceg váráról írott tanulmányértékű írása, mely a Nyugatban jelent meg 1918-ban. A zeneszerzői munka további eredményéről is meg kell emlékeznünk. 1917-1918-ban készült a Hét zongoradarab, Op. 11. E sorozattal tulajdonképpen a műfajtól el is búcsúzott a szerző. Némelyik darab datálását nagyon is jelentőségteljesnek vélhetjük. S ez esetben nem az Emma asszony születésnapjára utaló, március 17-i keltezésű tételekre gondolunk, hanem a közéleti-történelmi vonatkozásúakra. Már a sorozat rövid első darabja, a Lento (1917. XI. 13.) szerzőjének egyik legkülönösebb zongora-miniatűrje, elvontságában is reményvesztett hangjával sejtet valamit a levertségből. A Sírfelirat című tételt az 1918-ban elhunyt nagy francia mintakép-zeneszerző, Debussy emléke előtti tisztelgésként tartja számon a zenetudomány. Debussyről a nekrológot is Kodály írta a Nyugatba. Aligha véletlen, hogy a kötet népdalfeldolgozásaihoz Kodály még csak nem is délceg katonadalokat választott. A 6. szám címe Székely nóta (1917. XI.), mely később a Magyar Népzene sorozatban ének-zongorás feldolgozásban, illetve a Székely fonóban drámai szituációban szólal meg Az hol én elmegyek még a fák is sírnak szövegkezdettel. A szövegtelen feldolgozásból ugyanaz a hangulat árad, mint a későbbi szövegesekből, de itt nemcsak általános emberi tartalmában érezhetjük hitelesnek, hanem időszerűségében is. Az időszerűséget leginkább a forrásjegyzék szerinti 5-6. strófa alapján vélhetjük: 5. Köszönöm apámnak, / Jó édesanyámnak, / Hogy jó fiút nevelt / Bojgó katonának. 6. Bojgó katonának, / Császár szolgájának, / Bojgó katonának, / Császár szolgájának. Osvai Imre hívta fel a figyelmet a sorozat legismertebb darabjának, a Székely keserves című 2. számnak ugyancsak árulkodó keltezésére: 1918. XI. E dátum tükrében joggal gondolhatjuk: itt nem egy személy keserves búcsúzásáról van szó, a ki tudja hova vezető út előtt. (Közbevetőleg megjegyezzük, hogy a Székely keserves 1934-ben készült vegyeskari feldolgozás Körösi Csorna Sándornak állított emléket.) A zongoradarabban a szerző a címen túl szövegidézettel ad nyomatékot a mondanivalónak. Mintegy mottóként áll az első két dallamsor szövege a kotta fölött: „Sirass édesanyám, míg előtted járok, / Mert aztán sirathatsz, ha tőled elválok." Inkább a közösségi sors, mint egyes emberé, embereké állhat Kodály témaválasztása mögött. A szerzői datálás alapján a háború áldozatainak siratásánál is többnek vélhetjük e kompozíciót - talán egész Erdély sorsát panaszolja, hisz akkor kezdték meg a román csapatok Erdély megszállását... A magyar népdal ügye egyébként éppen az 1918-as esztendőben az irodalmárok körében is érdeklődést keltett. Nem kisebb személyiségek, mint Schöpflin Aladár és Babits Mihály tollából jelentek meg olyan vélemények, amelyek a népdalt, népköltészetet falujáró gyűjtőként mindegyiküknél mélyebben ismerő Kodály Zoltánt nézetei kifejtésére, a közös eredmények és a teendők felvázolására késztették. írása 1918. október 22-én a Pesti Napló hasábjain jelent meg A népdal feltámadása címmel. A cikk bevezetése a problémakör aktualitására mutat rá: „Mióta a háború meg a háborús demokrácia megint ráterelte a figyelmet a 86
