Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - Wehner Tibor: "A rideg szép" (KÉSZ – KASZ - 2014)
a méretek növekedésével párhuzamosan az ún. kisszobrok, a kiállítási plasztikák, az objektek és installációk léptek, s esetenként megjelentek azok a kompozíciók is, amelyek monumentális léptékük révén akár szabad térben elhelyezve, köztéren is harmonikusan otthonra lelhetnének. Általános tanulságként fogalmazható meg az is, hogy eltűntek a kiemelést szolgáló hagyományos posztamensek - a kompozíciók a körülvevő térbe szervesen illeszkedő, attól elválasztó elemet nem igénylő művekként funkcionálnak -, illetve ha nyomokban meg is maradtak a talapzatok, akkor plasztikai igénnyel megformált, tartalmi mondandókkal felruházott szoborelemekké alakultak. Az anyag és a technika, az ipari közeg átalakította a művek korábban oly elegáns, cizellált, finom megjelenését, precíz kivitelét is: e munkákat a nyerseség, az anyagok tulajdonságait leplezetlenül feltáró, a megmunkálás nyomait hordozó szerkezetek és felületek jelenléte karakterizálja. Az ipari jellegű anyaghasználatból és technikaalkalmazásból is eredeztethető, de leginkább a szobrászati mondandók, kifejezések megfogalmazásának kényszerével magyarázható a sík elemek, a felületek, a nyitott és zárt terek, az anyag telítettsége nélkül létrehozott, áttört és körülvett, csak kívülről megszemlélhető közegek, esetenként szabályos, de általában inkább szabálytalan testek konstrukciójaként létrehozott kompozíciók térnyerése. E különös atmoszférát, rideg szépséget sugárzó munkák lehetnek valóságelemekre hivatkozó, akár magát az emberi figurát emlékezetbe idéző téri struktúrák is, de természetesen túlnyomórészt elvont, az absztrakció tartományába vezérlő alkotások. A szabad formateremtések eme birodalmában nincsenek merev esztétikai szabályok, nincsenek plasztikai konvenciók: a mintegy száz évvel ezelőtt is még oly kizárólagosan érvényes klasszikus plasztikai eszmények visszfényét ebben a világban csak alig-alig fedezheti fel a szemlélő. Talán az egyetlen, a fém alkotóelemből eredeztethető, a klasszikus szobrászattal összekötő, állandó tényezőként a szilárdságot, az időállóságot jelölhetjük meg: a fémszobrászati alkotótelepek termésében nem találkozhatunk az ideiglenességek bizonytalanságai által fenntartott, rövid idő elmúltával megsemmisülő, kérészéletű kompozíciókkal. A korábbi évek terméséhez hasonlóan a radikális változások, a nagy átalakulások, az új aspirációk szellemét sugározón jelentek meg a megszokott fogalmak szerint szobrászati alkotásoknak már egyáltalán nem, vagy csak nagy-nagy fenntartásokkal minősíthető 2014-es kecskeméti művek is. A két festő közül az egyik, Király Gábor nem szakadt el, míg a másik, Cseke Szilárd messze távolodott festészeti alkotóterületétől. Király Gábor a KÉSZ által kifejlesztett kompozitlemezre rögzített alakos, a lemez által erőteljes keretbe foglalt alkotásai nem léptek ki a képsíknak minősített felületből, a megjelenített figuratív motívumok és a kolorisztikus hatásvilág révén is hangsúlyos festészeti alkotásokként jelentek meg, viszont Cseke Szilárd oly gazdag részletkidolgozású, a táblaképeken dús festőiséggel interpretált erdei falombozat-kompozíciói a térbe állított, hengeres alakzatává hajlított fémlemezek csipkeszerűen kiképzett, áttört, vibráló optikai hatásokat indukáló felületeiként, autonóm plasztikákként is megvalósultak. A grafikus Tettamanti Béla a grafikai munkásságával együtthangzó, de a mű kivágásaival egy-egy konkrét motívumot, arcot és figurát, labirintásmezőt a telített és üres felületek pozitív-negatív villódzásával térbe rajzoló, síkokból felépített acéllemez-plasztikáival jelentkezett. Majoros Áron Zsolt konceptuális mentőövobjektje mellett az egymás fölé rögzített lamellákból szervezetthegesztett, a lemezek kivágásával figurasziluettet megrajzoló bábuszobra a plasztikai mű két, ellentétes indíttatású és hangvételű alkotásaként szerepelt az üzemcsarnok kiállításán. A szerb Nedim Hadziahmetovic hatalmas, hegesztett bikaszobra és az indiai Meghan Ramkrishna Salgaonkar törékeny, kalligrafikus hálószerkezetként megjelenő kompozíciója a teret más és más erők dinamizmusával hatotta át. Majoros Gyula emlékidéző, a sík fémlemezfelületet lyuggatásokkal és plasztikus betétekkel értelmező domborművei, Szász György mintegy motívumtárként felsorakoztatott elvont, elsősorban geometrikus 63
