Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 12. szám - Kabdebó Lóránt: A túlélő (Pintér Lajos válogatott versei)

Groteszk varázsolás? Mihály képein éppúgy, mint Pintér Lajos verseinek szövegilleszkedésében. Szokatlan vershez idomulás. Kiszámítottan beszámított versszerűség és grammatika egyeztetése. Mindenesetre eltérően a megszokott magyar versalakzatoktól.

Nem csodálkoznék, ha egyszer Pintér Lajos kinyilvánítaná, hogy akár mindennapos olvasmánya is a Zsoltárok Könyve. Költői alkotásmódja mindenesetre éppen ehhez a szöveg- és formaalakításhoz illeszkedik.

A Zsoltároknak egyszerre van megnevezett alkotójuk, de valójában a héber népköltészet Isten szeme láttára összecsiszolódó metafizikai gyöngyszemei. A „költő" személyisége az Istennel társalgó egyes ember, aki ugyanakkor felelősséget vállal a közössége érzelemvilágáért. Egyszerre mindennapi, magasztos és éteri tájékozódást feltételez. Benne pedig, mindegyik darabban egy-egy elbeszélés rejtőzködik. Valamilyen emberi élethelyzetnek a felmérése, átgondolása, végigcselekvése és a Teremtő szemével való megmérettetése.

Alapjaiban elbeszélés, amely távol áll a költeménytől, de „vers" mivoltában olyan metafizikus költészetet vezet bele ebbe az elbeszélésbe, ami sajátos, a mindennapi grammatikától, de a poétikai szabályoktól is eltérő alakzatban válik egyszerre tájékozódássá a világban, és Isten felé forduló imává. Egyszerre eföldi emberi tájékozódás-esemény teljes megjelenése, és a teremtett világot magáévá fogadó, abban elhelyezkedő biztonságérzet megfogalmazása.

Pintér Lajos verseinek is ez a sajátsága. Nem periódikumokban formálódik, egyfajta személytelenné váló elbeszélés hullámzását követi. Benne éppen a ritmikus ismétlődés alakulásának látványos kerülésével. Ebből formálódik az elbeszélés groteszk mivolta. Szójátékok, rímeket kerülő rímhangzások, párhuzamosságot hol követő, hol megtörő beszámolók. A létezés köztességének megszólaltatásai.

Egyszerre olvasom Pintér Lajos élete menetét, figyelem, miként válik ki a vers mondója írójának életmenetéből, és ugyanakkor megfigyelhetem az egyes ember életjeleneteinek összehangolódását a létezés titokzatosságával. Egyszerű, mindennapi történetek elmesélése, mondogatása érzékelteti a kérdezés helyzeteinek rendkívüliségét, és ugyanakkor a várható válasz biztonságot bizonyító méltóságos erejét. Egyszerre véletlen és általános, egyszeri és örökismétlődő. Az oly igen bizonytalan ember végzetével szembesülő biztonságérzetét kinyilvánító. Egyszerre irigylésre méltó biztonság és kétségbeejtő félelem.

Ezt az életünkre települő helyzetet valójában csak a népdalok keletkezési-csi- szolódási formálásmódja foglalhatná maradandóan formába záruló szöveggé.

Pintér Lajos költészetében mindez éppen fordítva történik. Dávid király egy fiktív végeredmény, a „dávidságban" összegeződő emberi alkat szöveggé formálódásának végállomása. Pintér Lajos esetében az alkotás fordítottja zajlik: egy tovább nem formálható szövegben a huszadik-huszonegyedik századi ember kérdezőhelyzete nyílik meg, jelenik meg egyszeri esetként, személyes költői alkotópozícióban. Egyszerre félelmetes merészség és nyugalmat kinyilvánító bölcsesség. Egyszerre groteszk értelmi alakzattá szövegezve, és magasztos elrendezettség kivetítése a versbe. Egyszeri és általános formába vonva. Pintér Lajos költészetében ez a zsoltáros tájékozódás jelenik meg a mai ember bizonytalanságában tájékozódást keresve.

48