Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 12. szám - Ladik Katalin: Fák fölött az út; Sötét halak asszonya; Késő van. Ez a szokásom.; Magzatvíz (versek)

Ladik Katalin

Fák fölött az út

Nem ég el, ha rést hasítasz a gömbön, amiben élsz. A vér biztosan behatol fagyos, szürke lábujjakkal a gömbbe, száműzetésed helyére, és felszikrázik majd áfák fölött az út.

Egy fára mutatsz odakint,

mely a fényből kihullt, hogy emlékeztessen:

a ház rég összedőlt, maradt az üszkös mozdulat

az ölelkezés tátongó sebében,

egy forrás, mely a lezárt gömbben létezik,

és kacagása visszhangzik szárnyaid között.

A napfény belecsókol sebedbe: tiszta méz.

Oda vezet, és nem ég el, csak nélküled.

Sötét halak asszonya

Az univerzum hangja megborzongatva a halakat, felkorbácsolja a tengert vibráló, zengő világgá, melynek hullámai mély sötétséget és gyönyört idéznek elő az asszonyok ágyékában.

Késő van. Ez a szokásom.

Nem tudok még egyszer élni, fekete köd vagyok. Fénykúpok szaporodnak bennem.

Ágyékomat nyaldossa a sós, vidám pokol.

34