Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 12. szám - Illyés Gyula: Gyapottermesztés Vilma-majorban (közreadja Illyés Mária)

Megenyhült rajta a mosolygás, miközben a kérdésemre tagadást intett a fejével. S mégiscsak ejtett szót az ellenőrökről és prémiumhozókról.- Vastag Janiné külön ketrecben nevelte a nekik szántat, a kacsát, a jércét; ahogy már a hónap hozta. A táskarécék! Még csak ott lent gyűrte maga alá a hegyet az akta táskás, Janiné már nyúlt be a ketrecébe. Rögtön kettőért. Az egyiket megsütve a vendégnek, a másikat megkopasztva útravalóul a táskájába.- Megszolgálták.- Bort is kaptak.- Készpénzt?- Ami háromliteres demizson Kilitiben volt, az mind a mi vincellérházunk pincéjében sorakozott megtöltve, lepecsételve, ebben vörös, abban fehér, amabban a törköly. De volt, akiknek önköltségi áron adtuk.- És soha nem lett semmi bajotok?- Nekünk?!

Kebeli óriásit mosolyodott, első ízben nekieresztve magát szabadon. A major fölött álltunk, május volt, a közelben a fű, a levél, a völgyben fák, a Sió, minden zománcosan ragyogott. Hatalmas távlat volt az ég, a föld.

Az olvasó nyilván megérzi, amit én is megéreztem, az óriási vígjátéki szerkezetet ezekben a helyzetekben, s általuk mintegy a tájban.

De semmi kedvem nem támadt nevetni.- Nem lett bajotok soha?- Nem.- Sokan rájöhettek.-Rá.-És?

Kebeli szembefordult velem, s hirtelen komoly arccal olyat mondott, amit azóta is meg-megforgatok a fejemben, sőt, szinte a kezemben is, föl-földobálva, mint a gyerek a kavicsot, mielőtt elhajítja.- Én azok közt mást, mint csirkefogót, kettő kivételével nem láttam. Abban a két becsületesben meg volt annyi tisztesség, hogy födözte a mi csirkefogóságunkat.

Boldogultak hát a vilma-majoriak. S mégis, valahányszor csak föloszolhattak, menten föloszoltak.

„Itt a kész olajtelep, csak a csövet kell lenyomni, s ömlik a regény", gondoltam, s megnéztem Kebelit, milyen regényhős lenne. A fotogenikus kifejezést azokra az arcokra mondják, amelyek fényképen - a mozivásznon - élethűbbek, mint a valóságban.

De nem Kebeli sorsát akarom elmondani, még csak nem is Vilma-majorét, ahol szülőpusztámra utaztamban meg-megálltam.

Annak idején mi, „falukutatók" az egész szegény parasztság helyzetét is magának a magyar népnek állapotaként vizsgáltuk és ábrázoltuk.

11