Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - Illyés Gyula: Gyapottermesztés Vilma-majorban (közreadja Illyés Mária)
ez többet nyom abban, hogy az emberek lényegében megértsék egymást, mint vaskos szótárak és szintaxisok bemagolása. A katonák elég gyakran igazi tolmáccsal érkeztek - legtöbbször egy-egy tojásszénszemű, nádvékony kárpátaljai fiúval, akinek meg a vontatott szavában is benne volt, milyen élményeken ment át. De nem, nem, a pusztaiak ilyenkor is Kebelit kiabálták elő. Nemhiába. Az ő derűs dadogása, magabiztos süketnéma mutogatása nem egy zordonan veszélyes ellentét fellegét is a szívbeli megértés kék egébe kormányozta s eloszlatta. A front elég gyorsan elvonult, szinte egy jelet sem adva többet magáról, mintha az ilyen isten háta mögötti helyeket Mars sem érdemesítené valami mutató- sabb tevékenységre. Lesz még szó arról, hogy a hadvonal továbbhömpölygése és az új államhatalom biciklistáinak megjelenése közti hetekben Magyarország némely kevésbé sújtott vidéke milyen, az önrendelkezésnek történelem kívüli, mondhatni történelem előtti, vagyis szinte édeni (vagy közvetlen éden utáni, ábe- li-káini) légkörében élt. A falvak - s főleg a puszták - mintha robinzoni szigetre kerültek volna, a végtelen Na-Most-Mi-Lesz óceán közepén, de rengeteg partra mentett holmival. Kebeli visszahúzódott, sürgősen egyéb dolga akadt. Jószerivel tíz éve került el a pusztáról, huszonegy éves fővel. Kiválasztottat hagyott hátra. Az abban a lobogó szűziségben várt rá, amelyet külön fűt az, hogyha hajlam még volna is, mód akkor sem lenne a levetésére. Az elég kis létszámú pusztáról Kebeli minden kortársát s lehető versenytársát, hovatovább minden épkézláb férfit elvitték katonának az egymást érő sorozások. A lány nem mozdult ki a pusztáról. Szemében így az egész földgolyóbison egyetlen legény állt: Kebeli, harmincéves fővel is. Mint a láng meg a láng egyesültek, mihelyt lehetett; még a gépszérű padlásának ötvenvagonnyi szénaparadicsomában. A „kiskastély" lakói elmenekültek. Az épületet egy fogalommal lehetett lakatlannak és túlzsúfoltnak nevezni. Mert egy öreg Bence sem maradt meg benne, azért lett kínálkozó tanyája az átvonulóknak, főleg éjszakára. Egy hajnalban füstölni kezdett, s mivel akkor épp kiürült, leégett. Ezáltal - e katasztrófa tűzkeresztsége révén - lett valamiképp köztulajdon, helyesebben, szabadon, immár lelkiismeret-furdalás nélkül tulajdonba vehető érték. Kebeli fölmérte a még füstölgő gerendákat, rakosgatni kezdte a lezuhant, füstös cserepeket. A volt konyha fölött meg lehetett menteni a tetőt. Sőt, ki lehetett nyújtani még egy helyiség - a hajdani mángorló - fölé. Két nap múlva Kebeli már itt lakott az asszonnyal, aki még a következő napokon is fáradhatatlanul - a tíz évig visszafojtott lobogás kifogyhatatlannak látszó tennivágyásával - dobálta föl a csak félig befedett padlásra a cserepeket, sebesen, de ügyesen, tévedhetetle- nül a férfi kezébe. Ekkor láttam először Kebelit. Kormosán és verejtékesen állt a tetőtlen padláson. A friss tavaszi szél rá-rátapasztotta homorú hasára a nedves inget. Hiába nősült meg, hiába adta más jelét is, hogy a maga életét akarja élni, magától értetődött, hogy ő legyen a Nemzeti Tanács elnöke, majd a Földosztó Bizottságé. Tolmácsi képességét - azt a nyugodt kéznyújtást és nyílt (egy kicsit fölényes) mosolyt a puszta rendületlenül igényelte, a magyar anyanyelvűekkel 8
