Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 11. szám - Müller Rolf: Ellopott és száműzött pillanatok (A politikai rendőrség vidékképei)

az „ellenforradalom" látható bizonyítékává avanzsált, és csak a diktatúra bukásával kaphatta vissza eredeti forradalmi funkcióját. A kollektív emlékezetben betöltött szerepek ugyanakkor nem csak a politikai tengely mentén elemezhetők. '56 fizikailag szétdarabolt imaginárius albuma, amelyben az egykori elnyomó apparátus keze nyomát viselő levéltári gyűjtemény nem kevés oldalt tesz ki, alkalmas alapanyaga lehet a főváros-vidék központú kutatásoknak, főleg a budapesti események vizuális túlreprezentáltsága miatt.

De akármennyire csábító lenne elidőznünk a forradalom ritkaságszámba menő vidéki képkockáinál, most a fentebbi szerteágazó, eredetében igencsak különböző állambiztonsági dokumentumanyagból két még inkább ismeretlenségbe burkoló- dzó fotócsoporttal, s egyben két külön „műfajjal" foglalkozunk. Az egyik a földrajzi értelemben vett helyekhez (térhez) szorosan kötődő helyszíni felvételek, valamint a (láthatatlan) rejtett erőszak kútfőit gyarapító: a felügyelet fogalomkörébe tartozó megfigyelés szülte, így elsődlegesen az ellenőrzött személyhez (személyekhez) és csak másodlagosan annak környezetéhez kapcsolódó fényképek. A forráscsoportok értelmezési lehetőségeit tekintve azonban közös pont, hogy azok nemcsak a felügyeletük tárgyairól hordoznak információt, hanem vallanak a titkos technika alkalmazójáról, annak lehetőségeiről, érdekeiről is.

A politikai rendőrség vidéki szemei

A magyar államigazgatási hagyományokból eredően nem meglepő, ám témánk szempontjából mégsem elhanyagolandó tény, hogy a magyar titkosrendőrség központja Budapesten volt. Az államvédelmi munka „szálai" tehát mindvégig az országos „vízfejben" futottak össze, és ez igaz volt az 1945-1946-os időszakra is, amikor egy ideig (még) a vidéki rendőrségi ügyeket külön főkapitányságról irányították. így Péter Gábor budapesti politikai rendészeti osztálya mellett Tömpe András vezetésével működött a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya - Budapesten! Alapesetben (nem országos horderejű ügyekben) a fővároson kívüli nyomozásokat a központból felügyelve a politikai rendőrség helyi szervei látták el. A helyszínelést és a figyelést — mint már jeleztem - hamar megkezdték, sőt a módszertani oktatásra is voltak kísérletek (szóban, majd írásban)11, de hiába álltak munkába és hiába fogadták meg a tanácsokat az államvédelmi beosztottak, ha a szükséges személyi feltételek és eszközrendszer minimuma sem állt rendelkezésre, és vidéken ráadásul mindez hatványozottan jelentkezett. A helyzetet jól illusztrálják a területi kirendeltségek operatív vezetőinek panaszos beszámolói 1947-ből, amelyekben a titkos munkához nélkülözhetetlen kellékek: hivatali telefon, gépkocsi, fényképezőgép hiányával szembesítették az államvédelem vezérkarát. Példának okáért így indokolták az eszközbeszerzések szükségességét Szegedről: „Ha lenne egy városi készülékünk, akkor a b-ember, ha valami igen fontos és sürgős információt szerzett, akkor bemegy a postára, ott kéri az 568-as számot, már nem annyira feltűnő, mintha azt mondja, hogy kérem az Államvédelmi Osztályt kapcsolni. [...] Sok esetben egyes személyek megfigyelése igen fontos. Ha mindig ugyanaz a nyomozó figyeli, az igen feltűnő. Azonban, ha fénykép áll rendelkezésünkre, akkor

11 Müller: Az ellenőrzött tér. I. m. 7-8.

96