Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 11. szám - Kötter Tamás: A Fényhozó

mind fiatal és izmos férfiak voltak, de a kurzust követő három hónap után (addig szorgalmasan küldözgették a hírleveleiket) többé nem jelentkeztek, és az internetes oldalukat sem tudtam többé elérni.

Fél évvel később, a híradóból tudtam meg, hogy az Űrtestvérek Rendjének több vezetőjét és tagját körözi a rendőrség áfa- és adócsalás miatt. A rendőrség közleménye szerint a rend humanitárius szállítmányoknak álcázott élelmiszerszállítmányokat hozott be az országba, és később ezeket ahelyett, hogy a rászorulóknak kiosztotta volna, tetemes haszonnal áruházláncoknak értékesítette.

A Fény Egyházában a nővérek és a fivérek közé azok tartoztak, akik már legalább egy éve gyakorolták a vallást, és részt vettek bizonyos megtisztulási, valamint beavatási szertartásokon. A beavatottak azok lehettek, akik átestek a végső megtisztuláson és találkoztak a fénnyel.

Valamennyi tanítvány a Piramisban lakott. A számukat nem tudtam felmérni, mert folyton változott, a hétvégi kurzusokon többen voltak, míg hét közben kevesebben maradtak.

A férfiak és a nők a Piramisban más-más szinten laktak és étkeztek. Kizárólag a képzések és meditációk során találkoztunk. A testi érintkezés tilos volt. A férfiak, elsősorban azok, akik huzamosabb ideig maradtak vagy itt éltek, ha nem képzéseken vettek részt vagy meditáltak, a Piramis körüli kertekben és földeken dolgoztak vagy más fizikai munkát végeztek. A nők takarítottak és főztek.

A Fényhozó lakosztályába és a szentélybe kizárólag nők léphettek be, amelyet a megtermékenyített ősanyák iránti tisztelettel magyaráztak a tanítások.- Egyesültél már valaha a fényben? - tette fel a következő kérdést a Fényhozó, miközben mohó kíváncsiság ült ki az arcára.- Igen - sütöttem le a szemem de már elváltam.- Az nem számít - vágta rá haragosan, aztán, mivel látta, hogy a hangjára összerezdülök, már békülékenyen hozzátette: - Az nem számít. Csak az az igazi házasság, ami a fényben köttetett. Nem tanították meg neked?- De igen - sóhajtottam.

* * *

Bélával, a volt férjemmel, akivel a fény vallása szerint nem is voltunk házasok, tíz évig éltünk együtt. Nagy szerelem volt a miénk. Legalábbis én akkor ezt hittem.

Béla a főnököm volt abban az ügyvédi irodában, ahol az egyetem után ügyvédjelöltként elhelyezkedtem. Még csak két hete dolgoztam ott, amikor Béla elhívott vacsorázni. Micsoda este volt! Béla mindent megtett, hogy a kedvemben járjon. Kirendelte a legdrágább bort, virágot hozatott a pincérrel, vicces ügyvédtörténeteket mesélt, dicsérte az ízlésemet, a hajamat, az alakomat. Éjfélkor pezsgőt hozatott, koccintottunk, megfogta a kezemet, komoly tekintettel a szemembe nézett és azt mondta: „Valamit érzek. Még nem tudom pontosan, hogy mit, de nagyon jó érzés." Aztán hozzátette, hogy bízzam rá magam, mert nagy jövőt lát bennem, és ha okos vagyok, még sokra vihetem abban az irodában.

Kezdetben titokban találkoztunk Béla lakásán. Béla néhány évvel korábban elvált és egyedül élt. Nem sokkal később összeköltöztünk, majd egy év után összeházasodtunk.

9