Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 10. szám - Tóth Károly: Egy élet Nagybánya bűvöletében (Thorma János levelezéséről)
A Kecskeméti Művésztelep dokumentumai (1909-1919)4 címet viselő opus ugyanis a hivatalos dokumentumok és a korabeli kecskeméti és fővárosi újságcikkek mellett az egykori résztvevők emlékezéseit is felvonultatja. Ott az elsődleges rendezőelv a kronológia volt, amely a Thorma-levelezésben is fontos, ám itt az egyes forráscsoportok egymástól elkülönítve jelennek meg. Ez valószínűleg tudatos döntés volt, mert így nem kellett megtörni az életutat végigkísérő levelek ívét, és közéintegrálni a visszaemlékező kortársakat. A kötet felépítése ezt a logikus gondolatmenetet követi. Legelőre - mintegy előszóként - a Münchenben élő oldalági leszármazott, Thorma Gábor családtörténeti jellegű írása került, ami különleges és értékes gesztus. A távoli családi kapcsolat és a személyes ismeretség hiánya ellenére is élményszerű a leírás, főleg a művész özvegyével kialakított, határokat átívelő kapcsolatról. Ezt a személyes hangvételű részt követi a szerkesztő bevezetője, amely a források kiadásának szempontjaihoz írott útmutató. Mint minden eddigi hasonló munkájában, Sümegi itt sem a „betűhív" átírást választotta, ezzel kiküszöbölte a szövegek megértésének és olvasásának nehézségét. A kiolvasott formát csak abban az esetben tartotta meg, ha annak a korabeli szóhasználatban vagy művészettörténeti szempontból is jelentőséget tulajdonított. (Lásd például compositio vagy atelier szavak.) Mindezt nagyon helyesen és következetesen tette, mert a szöveg felhasználhatóságát és értelmezését segítette elő, ám bizonyos kulcskifejezések esetében annak filológiai jelentésrétegeit és művészettörténeti helyzetét sem takarta el. A módszer helyességéhez nem fér kétség, ám biztos, hogy vannak olyan művészek, akiknél az egyéni szóalkotások újdonságértéke és játékossága megnehezíti az ilyen irányú munkát. Ha jól érzékeljük, Thorma írott megnyilatkozásai nem tartoznak ezek közé. A szerkesztői bevezetőt a kötet gerincét alkotó levelek követik. Az egytől háromszázkilencvenhétig számozott levelek mind datáltak. Ezt követi tíz oldalon tizennégy darab keltezetlen levél. Utóbbiakat végigolvasva látjuk, hogy nehezen elhelyezhető, ám értékes darabokról van szó, amelyet nem lett volna szerencsés kihagyni, ugyanakkor dátum nélkül „bedarálni" sem őket a szigorúan vett kronológiai sorrendbe. Az egyes számú levél 1892 februárjában Nagybányán kelt, és „természetesen" Réti Istvánnak íródott. Az utolsó a datáltak között pedig több mint negyven évvel később, 1937. május 20-án került papírra, és ugyancsak Rétinek szólt. E két levél mind formájában, mind tartalmában szimbolikus keretbe foglalja az életutat, annak két egymástól távol eső pontját. Az első a nagybányai kolóniaalapítás előzményeinek és a müncheni tanulóévek Hollósy-kultuszának tenni akarással egybeforrott lelkesültségével született az ifjú festő tollából. Az utolsó a betegeskedő, idős mester hálás nyugtázása afelől, hogy Március 15-e című mesterművére megkapta a szállítási engedélyt, Nagybányáról Magyarországra. E két híradás átvitt értelemben tiszteletadás a legjobb barátnak, Réti Istvánnak is, aki írásaiban, budapesti működésével talán a legtöbbet tette Thorma életművének elismertetéséért, és pozitívan elfogult profilt rajzolt fel róla a nagybányai művésztelepről szóló, mindmáig megkerülhetetlen könyvében.5 A levelek közlésének formátuma mindig az egyértelműségre és a legkönnyebb felhasználhatóságra törekszik. Az egyes tételek száma után rögtön a szerző és a címzett neve szerepel vastagabbal szedve, majd egy sorral alatta, jobbra kihúzva a megírás helyszíne és pontosított dátuma. A szöveghez fűzött tartalmi kiegészítések és pontosítások nem láb- vagy végjegyzet formájában jelennek meg, hanem rögtön a közölt szöveg után, kurzívval szedve. Ez és az újabb gondolati egységek, külön magyarázandó kifejezések elé rakott pontos elválasztás jól elkülönítik őket a levelek főszövegétől. Ezek alatt a sorok alatt, eggyel kisebb betűmérettel szedve, láthatjuk a levelek fellelési helyeit, amelyet minden közgyűjtemény esetében pontos leltári szám is jelöl a tudományos közlés korrektsége jegyében. Megkockáztatom, hogy talán ez az egyetlen elem, amelyet a jobb láthatóság kedvéért lehetett volna nagyobb betűkkel is szedni. Ugyanakkor nagyon példamutató és becsületes szándék, hogy a korábban már egyszer közölt levelek mellett minden esetben fel van tüntetve, hogy melyik kötetben vagy folyóiratban történt meg első közlésük. Ha csak kizárólag ezeket a „technikai" részeket tekintjük át, már akkor is nagyra kell értékelnünk az elvégzett munkát, hiszen a levelek átírásán és az összes da tálás pontosításán túl a tudományos igé4 Sümegi György: A Kecskeméti Művésztelep dokumentumai (1909-1919). Budapest, L'Harmattan, 2009. 5 Réti István: A nagybányai művésztelep. Szerk.: Csorba Géza. Budapest, Kulturtrade Kiadó, 1994. 108
