Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 10. szám - Tarján Tamás: A Fortunátus balszerencséje (Egy Móricz-dráma színházi sorsáról)
Kecskeméten (főként az 1980-1981-es évadban, amikor vendégdramaturgja lehettem az ottani Katona József Színháznak), 2014. május 12-én az interneten keresztül kéréssel fordultam a rendezőhöz: elevenítse fel a Móricz-leletmentés időszakát és a bemutatót. Tömöry 2014. július 31-i keltezéssel, Veszprémből válaszolt e-mailben, A magam zsidója címmel, már-már életpálya-vallomásra vállalkozva. Levele - melyért ezúton is köszönetét mondok: a benne foglalt számos vallomásos információért, továbbá a nekem ajánlott, a levél végére illesztett Fortunátusnak című versért - kinyomtatva tizenhét sűrűn gépelt oldalt ölel fel. A felmerülő emlékekről, kérdésekről később is többször gondolatot cseréltünk, utoljára 2014. október 2. körüli elektronikus üzeneteinkben. Több momentumot tehát a saját ismereteim és emlékezetem mellett döntően Tömöry múltidézése alapján, az ő engedélyével (és „nihil obstat"-jával) interpretálok, főleg A magam zsidója című eszme- futtatását iránytűként követve. Önzetlen és esszétanulmány-értékűvé bővült segítsége azért is nélkülözhetetlen, mert a bemutatónak írásos kritikai megörökítése és fénykép-dokumentációja sajnálatosan (tendenciózus okokból?) alig maradt fenn. Tömöry írása is rekonstrukció jellegű, hiszen mint tudatja: „Keresgélek a naplómban. Semmi. Sem a Móricz Virággal való találkozásról, sem az előkészületekről, sem a próbákról, sem az előadásról, sem [...ja »zavaros körülményekről«, [...] »Fortunátus-magam« lélekképleteiről, a [zalaegerszegi színházi közösségbe történő] beilleszkedés sikeresnek tűnő grádicsfokain didergő szorongásaimról. Leírva mindebből csak ez a két vers maradt meg, és soraik között a foszladozó képek. Emlékhasítékok." A levél már e passzust megelőzően magába foglalta a Fortunatusnak Zalaegerszegre és a Tél a tavaszban című verseket. Keletkezésük dátuma is lényeges: 1987. március 15. Az előbbinek látszólag a címszerepet megformáló vendégművész, Gálffi László a megszólítottja, az utóbbinak az egyik főszerep (Öreg Drághffyné) alakítója, Barta Mária, akinek a költeményt ajánlotta Tömöry. De nem: „Sem egyiknek, sem másiknak nem írtam egyik verset sem, hanem csak magamról magamnak, annak a Fortunátusnak, akinek bizonyára az 1987-es Magyarországon éreztem magam. [...] Nem mutattam meg és nem is adtam oda (»premierajándék« gyanánt sem) senkinek, és el sem is küldtem sehova közlésre." A magyar urak közt a kikeresztelkedett zsidó Szerencsés Imrének az identitás-problémája ezzel (mint még látni fogjuk) a honosság és otthonosság identitásproblémájává transzponálódott a rendező számára. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 1983. október 11-én nyílt meg - a színházalapító Ruszt József által rendezett Madách-előadással, a főleg Gábor Miklós vendégszereplése, Lucifer-remeklése folytán nevezetessé, emlékezetessé vált Az ember tragédiájával -, de már 1982-től előévadot tartott. A fiatal társulat az egyre emelkedő művészi színvonalon kívül az érdekes (a székhelyi előadások mellett hazai és külföldi vendégjátékokra is alkalmas) darabválasztással ugyancsak igyekezett mihamarabb nyomatékosan elhelyezni magát az ország és a közép-európai térség színházi térképén. Ebbe a törekvésbe beleillett Böhm György javaslata: juttassák végre színpadhoz a Fortunátust. Tömöry emlékezete szerint csak a drámaötlet és a bemutató taktikus szorgalmazása (és rendezőként épp Tömöry favorizálása) fűződik Böhm nevéhez, a szöveget nem alakította, gondozta, a társulattal az előkészítés és a próbaszakasz során nem dolgozott együtt, csupán a főpróba nyomán osztotta meg észrevételeit a rendezővel. Részben ennek a beszélgetésnek lett a következménye, hogy Tömöry - Harag György nevezetes erdélyi rendezőszemélyiség ilyen jellegű, a győri Kisfaludy-játék (1980) színpadra állításakor tanúsított, immár a színháztörténetben is rögzített, közvetlenül a bemutató előtti átrendező vakmerőségétől bátorítva - szinte az utolsó utáni pillanatban, a premier küszöbén is eszközölt változtatásokat rendezésén. Úgy érezte: hatásosan bár, de „elkente" a dráma konfliktusait; ezen igyekezett még javítani. A premier nem hozta lázba a zalaegerszegi közönséget, de elég eredeti volt, és elég jól sikerült ahhoz, hogy meghívják az 1983-as Országos Színházi Találkozóra, amelyen a díjak 94
