Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 10. szám - Lengyel András: Cholnoky Viktor "megkapaszkodása" Budapesten: Előzetes adatok és jegyzetek az első pesti évek történetéhez

tódott. 1903. március 21-én megszületett második fia is. A Budapest IX. kerületi születési anyakönyv március 25-i bejegyzése (521. folyószám) azonban kicsit összekuszálja az eddig sem teljesen világos összképet. Az anya, a veszprémi születésű Kandier Margit ekkor már „23 éves", s a Kinizsy u. 14.-ben lakik - kétséget kizáróan tehát Cholnoky élettársáról van szó. A születés, mivel nincs külön jelölve, nyilván a lakáson történt. A bejelentő pedig özv. Csikla Miklósné Budapest IX. Rákos u. 8. alatti lakos volt - valószínűleg a szülést levezető bába. A gyermek bejegyzett neve azonban váratlan módon megint: Győző. Vallása római katolikus. A név, közvetve, megint Cholnokyra utal, ám e névadás mégis valami homályt takar; a nagyobbik fiú anyakönyvezett neve is Győző volt ugyanis. Hogy hogyan oldható föl ez az ellentmondás, egyelőre nem tudjuk. (A Cholnoky-irodalomban a nagyobbik fiú Bulcsú néven emlegetődik, ez azonban csak egy nem-hivatalos, familiáris névhasználat lehetett.) S hogy még nagyobb legyen a bizonytalanság, a bejegyzésből hiányzik az „utólagos bejegyzés", amelyben az elhalálozást volt szokás regisztrálni. Ez megint szokatlan és megmagyarázatlan momentum, hiszen tudjuk, a kisebbik fiú még kisgyermekként, apja életében (tehát még 1912 előtt) meghalt. Sőt, mint tudható, ő volt apja kedvence, akinek halála Cholnokyt mélyen megrendítette.

Cholnoky minden jel szerint nem volt jó „férj", nem igazán becsülte meg a nőt, aki élete nehéz szakaszában melléje állt, s mindvégig kitartott mellette. A Cholnokyak felé nem vállalta élettársát, fiait azonban igyekezett elfogadtatni anyjával. Ennek jele, hogy 1903. július 22-én, névnapja alkalmából így köszöntötte anyját: „A neved napjára a legszeretőbb szívből jövő őszinte és forró szerencsekívánataimat küldöm és kérlek, hogy ne csak a hozzám való szerete- tedet őrizd meg tovább is, hanem szeresd a kis fiaimat is, akik szintén általam kívánják, hogy a jó Isten még sok boldog és megelégedett Krisztina napnak az ünnepét hozza meg mindnyájunknak." (A levél hasonmása közölve: Krúdy 1957, a 16. és 17. oldal közötti fényképmellékleten.) De, legalábbis „hétköznapi" értelemben, életkörülményei viszonylagos stabilitása tekintetében, még így is szerencséje volt. Kandier Margitnak nagy szerepe volt abban, hogy Cholnoky - életmódja dacára - talpon tudott maradni. Ez szépen kiderül Cholnoky Jenő (1942) már hivatkozott cikkéből, amely megírja, hogy az asszony mindvégig kitartott az író mellett, jó volt hozzá, biztosította hátországát, ha kellett ápolta, stb. Szerepére a tájékozott Krúdy is utal egy fontos félmondatban: „Az asszony, aki oly egyszerű és jó volt, mint a rántott leves és szinte olyan szerepet töltött be Viktor mellett, mint az ereklye, amelyet nyakláncon viselnek." (Krúdy 1924: 10.) (Krúdy persze a maga finom képi eszközeivel - „rántott leves" - arra is utal, Cholnoky számára aligha ez a kapcsolat képviselte az érzékeket is megmozgató, inspiráló nagy szerelmet. Erre „csak" szüksége volt, s elfogadta a lehetőséget.)

Ez a családi háttér is magyarázza, hogy betegsége (1907) előtt Cholnoky rövid idő alatt a magyar újságírás meghatározó szereplője, markáns egyénisége tudott lenni. Szerkesztői munkája a dolog természete szerint beleolvadt a Pesti Napló számaiba, egyéni részesedését az egyes számok alakulásában, általában a lap konkrét állásfoglalásainak történetében egyelőre nem tudjuk kimutatni. De hogy volt ilyen szerepe, az egyebek közt abból a Gellért Oszkárhoz írott, 1903. február 27-i leveléből is kitetszik, amely nemcsak arra utal, hogy mint éjszaka szerkesztő, voltaképpen ő alakította ki a mindenkori lapszám végső arculatát, de arra is, alkalmilag a felelős szerkesztőt is helyettesítette (PIM V. 3195/265). Jellemző, hogy amikor e levelét írta, „már" „reggel 6.30 van", azaz egész éjszaka dolgozott, s délután 3-tól, felkelésétől este hétig megint a szerkesztőségben lesz, mert, mint írta: „Az éjjel tudtam meg, hogy szegény Lukács Sándor halála, illetve temetése miatt Szerdahelyit helyettesítenem kell." Nagyjából 1905-ig (esetleg valamivel tovább is) minden jel szerint a Pesti Napló szerkesztőségének meghatározó embere volt. Széles körű tájékozottsága, rögtönözni is képes tehetsége emlékezések szerint különösen jól illeszkedett az újságírás állandó improvizációt igénylő körülményeihez. Jellemzőnek kell tartanunk azt az epizódot, amelyet

84