Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 10. szám - Sümegi György: Kiskunhalasi hagyomány: Berki Viola, Diószegi Balázs

közösségi terekben megvalósított alkotásai az 1970-es évektől realizálódhattak. Ideálja, amit teljes művészi munkálkodásában vallott: „A reneszánsz művészek hatalmas tudása volt előttem a példakép." Ennek szellemében ő is egyfajta teljességre, a mesék képi megfogalmazásának az egyéni teljességére törekedett, akár bibliai fejezetet, Dante Poklát, az Embernek fiát, a római vagy az Árpád-kort, az Ezeregy éjszaka mesevilágát, a Tempefőit vagy a magyar irodalom arcképcsarnokát fogalmazta képpé. Rajzai, illusztrációi, festményei, pannói és mozaikjai egyugyanazon vizuális nyelven beszélnek: érzékletes egyéni stílusának, senki mással össze nem téveszthető karakterisztikus darabjaiként. Berki Viola világa szeretetre méltó, nem elidegenítő, hanem életigenlő, magával ragadó. Kritikusai szerint ő maga szüntelenül jóra törekvő, „

alaphangja a középkori miniatúrák aprólékossága'' (Frank János). Képei részlet gazdagsága utolérhetetlen meseszövővé avatja, olyanná, aki „a gázgyárból is árkádikus mesegyárat tudott teremteni" (Pataki Gábor). Képvilága „a történelem és a kultúra tovább élő emlékeinek a felelevenítésével dolgozik" (Szűcs Károly).

Viola rajzai című versében Nagy László így idézte meg Berki Violának nemcsak fénnyel, de árnyakkal is át- meg átszőtt, játékos, esetenként szürreálisba is áthajtó világát:

„Viola a bibliásom, tábor indul, mennyi lábnyom, göndör főkön ül Jehova, ring mint ruganyos díványon.

Tart a menet mindörökké, megtűzdelve tőrrel, érccel, fegyverek közt érvelünk mi az Énekek Énekével.

Higgyük-e, hogy itt a hajnal, ha jön fólnyitott erekkel?

S fólfordul az üveghintó nagy kokárda-szekerekkel?

Nyúlfület a holdvilágba, bölényt a megbontott ágyba, drámát agyvelőnkre hímez Viola kezének árnya."

Berki Viola kiskunhalasi pannója, a Tündér Ilona, alcíme szerint: A boldogság felé. Arra, ahová mindnyájan igyekszünk földi életünkben. O halasi gyermekkora boldogságát, visz- szaálmodott édenét állította példaként elénk.

Diószegi Balázs felső-kiskunsági, kunszentmiklósi születésű, 1957-től élt s dolgozott Kiskunhalason. „Én árván növekedtem. Az apámat agyonlőtték az első világháborúban. Nem olyan ember voltam, mint a többi. Egyoldalú nevelést kaptam. Az anyám nevelt fel. Ez olyan érzést váltott ki bennem, amelyet ma is érzek, mintha a lelkem fele volna csak meg, és a másik fele hiányozna" - vallotta még 70 évesen is Diószegi. Azt is elmondta akkor, hogy kis gimnazistaként erősen hatott rá Arany János Toldija, ezért lerajzolta a hős vitézt, ám az akkori tanára két pofonnal honorálta a másolatnak vélt kompozíciót. A következő rajztanárja, a türelmes és sokirányú tájékozottságú Gál Sándor festőművész azonban segítette, biztatta a rajzi tehetsége kibontakozását, így került - Réti István közvetlen segítségével - a Képzőművészeti Főiskolára. 1933-38 között a Nagybányán is iskolázott Rudnay Gyulának, „a lélek emberének" a tanítványa. Szentendrén, Miskolcon, Újvidéken, majd 13 évet Nyíregyházán taní78