Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - Borsodi L. László: A dialógusként felfogott, érdekmentes hagyomány elmozdulásai: Baka István Szaturnusz gyermekei című versciklusáról

tál és a jelennel folytatott dialógusban értelmezi és írja tovább.8 Bakánál „a szöveg egésze József Attila szonettjét értelmezi, arra reflektál. Ezt a feltételezést erősíti, hogy első sorként az említett József At tila-sor szerepel, így értelmezhető a vers premisszájaként. Ebből adódik a kérdés: pontosan mit értelmez, mire reflektál a szonett."9 Anélkül hogy részletesen belemennék annak a polémiának a vázolásába, amely a József Attila-versről szóló diskurzust illeti10, illetve megismételném azt a sokirányú, intertextuális-interkulturális összefüggéseket láttató, filozófiai, valláskritikai és pszichológiai aspektusokat felsorakoztató versértelmezést, amelyet Nagy Márta készített Baka István verséről11, a tanulmányszerző összegzésére hivatkozva megállapítom, hogy „Baka István a József Attila-vers központi metaforáját továbbgondolva a »szöveg« jelentéskörén belül mozdult el, így eljutott az írás fogalmához, azon keresztül pedig (...) az Újszövetséghez. Ezzel az európai kultúra (egyik) gyökerét jelentő hagyomány felé nyílt ki a vers, ami azt eredményezi, hogy a József Attila-szonett társadalmi problémájának gyökerei tárulnak fel":12 „Kétezer éves már a régi nóta: / a tű fokán jutsz a paradicsomba". A vers kérdésfeltevése azonban a második szakaszban a hagyományon túlra irányul, az foglalkoztatja, hogy mi teremtette a hagyományt, de az ironikus attitűd, amellyel megidézi, vissza is vonja a hagyományt:13 „A kín a hóhért üdvözíti csak: / átbújtak Krisztus lábán-tenyerén / a vasszögek - tevék a tű fokán." A szonett első három versszaka tehát úgy értelmezhető, mint az Újszövetség Baka István általi olvasata, amely Jézushoz hasonló hagyományértelmező magatartást képvisel, a Törvény igaz szellemét igyekszik feltárni14, de amit a Törvény mögött talál, az csalóka, elfödi a lényeget, hiszen az „írás szövete" Maya fátyla, vagyis az érdek „a világ »metafizikai« lényege, mely isteni kinyilatkoztatás köntösében jelenik meg".15 így ami a feltárás eredményeképpen megmutatkozik, az nem kiteljesíti a törvényt, hanem eltörli azt. Az utolsó szakaszban pedig a vers visszatér a kiindulóponthoz: „ha a dallam nem fog szövegén, / a szöveg változtat majd dallamán." A szavak lázadásának lehetünk a tanúi: a vers önreflexív módon önmagát értelmezi, kimondva, hogy egy destruktív olvasat (Baka István Egy József Attila-sorra című verse) érvénytelenítheti a hagyományt. Ezt az önértelmező szándékot fejezi ki a szakasz első sora, utal a Máté-idézetek megjelenési módjára, és értelmezi azokat, „az ironikus attitűd miatt az idézetek mintegy önmaguk ellen fordulnak, és önmagukat semmisítik meg", akárcsak az első tercinában, amelyben „Jézus személyes sorsa és tanítása különválik, (...) a tanítás közvetlenül, szinte cselekvő módon fordul a tanító ellen (...), megsemmisítve őt, de ezzel önmagát is".16 Miután a destruktív olvasat megszüntette a hagyományt, hiszen a Törvény szelleme az érdek volt, szükségszerűvé és/vagy lehetővé válik egy olyan hagyomány megalkotása, amely mögött nem az érdek áll. Nagy Márta megközelítésében ez a vers egészét szervező irónia lesz, mert az ironikus az, aki törvényt lát, hiszen ő az, aki tudja, a

8 Ezt a felvetést támasztja alá a vers keletkezési körülménye. Az Alfáid című folyóirat szerkesztősége 1992-ben költői játékra hívta szerzőit, egy szonett megírására, amelynek megkötése egy József Attila- sor beépítése volt önálló vagy torzított idézetként: „A dallam nem változtat szövegén." (Emberek) Vö. Nagy Márta idézi: i. m. 290.

9 Lm. 291.

10 L. uo.; 293. és Szigeti Lajos Sándor: A törvényként működő érdek, 167-168.

11 L. Nagy Márta: i. m. 295-303.

12 I. m. 301.

13 Vö. uo.

14 Vö. uo.

15 I. m. 299.

16 I. m. 302.

53