Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor

Évfordulós ajándék (Pensier - Hévíz, 1984-2014)

Ajándéknak semmiképpen nem nevezném - sem részleteiben, sem összességében - titkosszolgálati (szekus) megfigyeltetésem dokumentumait; mégis azt kell mondanom, amikor bele-belelapozok az eddig kézhez kapott dossziémba (mert a 2000 oldalnyi, 1961 és 1989 közt készült besúgói jelentések és belső összefoglalások teljes anyagát mindmáig nemhogy feldolgozni, de tüzetesen végigolvasni sem voltam képes), a meglepetések sorozatát néha megszakítja egy-egy ajándékszámba menő fölfedezés. Természetesen ezek közé számítom az amerikai irodalomtudós, René Wellek nekem írt angol nyelvű levelét, amelyet nem kézbesített a román posta, merthogy fennakadt az ellenőrzésen, és bekerült a Szekuritáté iratai közé, egész pontosan az én bűnlajstromomat őrző dossziék egyikébe.

Tökéletesen kiesett az emlékezetemből, hogy a Korunk (még ifjú) irodalmi szerkesztőjeként engedélyt akartam kérni a Theory of Literature társszerzőjétől a Warrennel együtt írt irodalomtörténeti alapmű egyik fejezetének magyarra fordítására és a folyóiratban való közlésére - amire ő készségesen igent mondott, azaz írt. Hát erről a mégiscsak világirodalmi kapcsolatról a gondosan felvigyázó, a postahivatalokban külön irodát fenntartó Szekuritáté nélkül semmit nem tudnék. (Annyit átmásolok az irodalomtudományi szakmában kevésbé járatosak kedvéért az Akadémiai Kiadó Világirodalmi Lexikonából, hogy az 1903 és 1995 között élt René Wellek és az Austin Warren munkája „alighanem a leghíresebb irodalomtudományi mű az utóbbi negyedszázadban megjelentek közül". És Wellek volt a fajsúlyosabb, híresebb a két szerző közül.)

Ami az „ajándékokat" illeti, mármint az ilyenszerű utólagosakat, régi történetek és személyes kapcsolatok, találkozások dátumszerű rögzítésében ugyancsak segíthetnek a buzgó megfigyelők feljegyzései. Szintén a postán dolgozók ébersége folytán egy közelebbi, ma már azt hiszem, irodalomtörténetinek mondható kezdet megvilágításában lehet érdekes kolozsvári címemre a svájci Pensier-ban 1984. december 9-én feladott, kézzel írott levél másolata s a nyilván ugyanabban a borítékban érkezett (hozzám is elért? vagyis továbbított, de gépelt másolatban a hivatalban is megőrzött), többeket megszólító felhívás, azaz tervezet. Major- Zala Lajos volt a levélíró és a „tervvázlat" készítője, a „Kedves Barátaim" megszólítás pedig többünkhöz szólt, például Czine Mihályhoz, Csengey Déneshez, Csoóri Sándorhoz, Csurka Istvánhoz, Erdélyi Zsuzsannához, Jancsó Adrienne-hez, Pomogáts Bélához, Sinkovits Imréhez, Takáts Gyulához, Vas Istvánhoz, Weöres Sándorhoz - némelyikükkel aztán a Csokonai Társaság hévízi és keszthelyi rendezvényein találkozhattam.

Ugyanis a korábban kezdődött és kellemesen megtapasztalt Lajos-napi estekből - amint ez legalább helyileg köztudott - nőtt ki a hévízi Csokonai Társaság. A nálam most előkerült (a kolozsvári és bukaresti titkosszolgálati hivatalokat megjárt) dokumentum ebben a „világlátott" formában akkor sem érdektelen, gondolom, ha a „Lajos-napi Irodalmi Találkozó" tervét történetesen mások is megőrizték. (Hogy valaki már közölte volna, arról nincs tudomásom.)

A kézírásos kísérőlevél pedig így szól:

47