Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 9. szám - Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor
tudom, Bocsárdiék ezt így élték-e meg, azt viszont a nagyhírű Jarry-darab, az LIbii király meglepően jó, sőt főként a rendezésben kitűnő előadásán, a helyi művelődési házban megtapasztaltam, hogy jó helyre ment a gyárigazgatói segítség. Ma Bocsárdi László a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, országosan elismert, Bukarestbe és Budapestre is többször meghívott rendező. (Sajnos a Figura gyergyói továbbélésének művészi hozamáról személyes emlékek alapján már nem tudok beszámolni. De jelentős tartozásaim vannak a Bocsárdi jegyezte szentgyörgyi vagy másutt színpadra került alkotások tekintetében is.) VIII. Őszi versenyek Elmúltak az őszi versenyek - mondom magamnak, reménykedve és mégsem, a szeptember közepétől október legvégéig elhúzódott, két országot átfogó maratonom végéhez érkezve. Az elcsapott zsokéhoz, Benhez persze nincs közöm, a lóversenyekhez sosem is volt (ismeretségi, egykori baráti körömből egyedül Csurka Pista fogadói megszállottságáról tudtam), én legfeljebb a kiöregedő amatőr teniszezők nevében szólhatnék, bár még van pár évem (lehetne?) Senkálszky Bandinak a pályán, mármint a salakon töltött végidejéig, a nyolcvankettő-nyolc- vannégyig. Akkoriban már nemcsak a közelben zajongó teniszezőpalánták idegesítették, hanem azon is csendesen méltatlankodott, ha nem kezére érkezett a retúr. Pedig korábban nem ismert elveszett labdát, ő volt a fair play mozgó szobra. Erre is emlékezhettem egy köztes októberi, még meleg kolozsvári napon, a Szamos- parti tenisztelepen, a háló túlsó felén Tompa Gabival. (Bandi bácsival együtt is szoktuk emlegetni, mind a két pályája, de elsősorban a színpadi kapcsán.) ITosszú, kényszerű kihagyás után - amiben a főbűnös a nem Senkálszky-korú régi partner, Peti barátom, pontosabban az ő orvosi eltiltatása - egy-két sikerült ütésem most már-már boldoggá tett. De vissza Krúdyhoz (és Erdélyhez), noha nem a vörös postakocsiról szálltam le 2014. október 28-án este, Kolozsvárt, csupán egy mikrobuszról. Keresem, megtalálom, hogy Rezeda Kázmérral és Alvinczi Eduárddal legutóbb 1976-ban volt közeli találkozásom, a Kriterion Krúdy-kötetéhez akkor írtam utószót, talán nem is rosszat, nyugtatom magam, élet és irodalom, élet és álom, valóság és képzelt mesevilág, múlt és jelen lebegtetéséről, egy elmúló és születő világ korhangulatáról. Krúdy Gyula mindezt fiatalon, már a harmincas éveiben kezdte. Nekem jóval túl a hetvenen jut eszembe az őszi utazás? És hol vagyok én a szindbádi élményektől? (Hogy a stílust ne emlegessük...) Alig pár nappal az „Optimus" nevet viselő kisbusz elhagyása után, és éppen halottak napján próbálom összerakni a szeptember-októberi útirányt, a befutott maratoni pályát. Valahogy így: Kolozsvár-Sepsiszentgyörgy-Budapest- Szeged-Budapest-Kolozsvár-Borzont-Kolozsvár-Székelyudvarhely-Kolozsvár- Budapest-Hévíz-Budapest-Kolozsvár-Torda-Kolozsvár-Budapest-Kolozsvár. Hát ez a maratoni távnak többszöröse. Igaz, a váltott vonatok, személygépkocsik és buszok közé beékelődtek itthoni alvások (sőt, az említett, váratlan teniszparti), családi körben töltött órák és különféle szállodák. A fő, hogy túléltem. De hol is? 44