Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Nyerges Gábor Ádám: Honnan jönnek még költők?

való, vagy valamilyen szempontból vett fontossággal felruházott értékek gyűjtőfogalma, hanem egy magasabb (a mű dimenziójában mindennél magasabb rendű), abszolút fentebb értéknek van alávetve: az életnek.14 (Orbán Latornak: „Valósággal mellbe vágott, hogy itt /ti. Dylan Thomas Fern Hill-jében - Ny.G.Á./ a haldoklás és a zöld szín egymás mellé kerül. Mintha egy kinyilatkoztatást éltem volna át... Hirtelen kinyílt előttem az intézet világa.") És bár első olvasásra ez (mármint az élet fogalomkörének abszolutizálása) igencsak banális megfigyelésnek tűnhet, a vers értelmezési tartományát figyelmesen szemlélve kiviláglik: a Zöld országban az élet korántsem elkoptatott fogalmi értékkel bír. Orbán Ottó itteni élet-fogalom- értelmezése meggyőződésem szerint leginkább a vitalitás fogalmára emlékeztet. Ezt támasztja alá az is, hogy a költeményen belül a természet nem valamiféle metafizikus abszolútumként jelenik meg, nem romlatlan, tiszta és érintetlen (a „málna-országnak" „darazsakkal áldottak" a harcterei, illetve: „beszélhettek nekünk / üszkösödő erdők az idő fondorlatairól; / bántuk is mi a cselvetést, forrásvíztől / fuldoklók, főidtől ízesek!"), felfogása tehát nem klasszikus értelemben véve panteista. Bár a természet státusa fogalmilag egyértelműen kiemelt és központba állított, a vers értékhierarchiájának valódi csúcsán mégis a vitalitás mint tulajdonság található, mint az élő anyagban (legyen az akár maga az anyatermészet, akár az azt benépesítő flóra-fauna, akár maguk a versszereplők is) benne rejlő potencialitás, mivel a természet eredendő, szinte ösztönös módon ruházza fel e potencialitással minden összetevőjét - köztük a játszó gyermekszereplőket is.

4. Nulladik személyű találkozások

A csodálatos, meseszerű tájleírás, az alkalmanként (fokozó hatással) megismételt vers eleji felkiáltás („Milyen fiatalok is voltunk...") nosztalgikus, édesbús érzetet teremt, a vers nézőpontja pedig érezhetően a T/l megszólított (mi - tudniillik, akik fiatalok voltunk), az E/3-ban leírt természeti közeg és a lírai én (aki ugyebár egyben ebben a mi-ben is benne foglaltatik) között váltakozik, ennek az állandó, már-már filmszerű megoldással dolgozó vágási technikának köszönheti a vers sajátos dinamikáját: nem is pusztán kép-, hanem egyenesen mozgóképszerű; ahogy akár (némi szubjektív szabad asszociációval is élve) archív amatőr videók nosztalgikus hangulatát is felidézheti a befogadóban (még ha ez utóbbi vitathatatlanul anakronisztikus olvasat is, a mű keletkezésekor még nemigen állhatta volna meg a helyét), az azonban kétségtelen, hogy a vers képisége a közelséggel- távolsággal, fókuszálással játszik - amennyiben elfogadjuk a mi-részeket kvázi „nagytotálként", az E/3 részeket pedig - az alkalmilag átvett filmes/televíziós zsargonnál maradva - „közeliként".

Ez az eljárás természetesen nemcsak az ábrázoltakat hozza közelebb, illetve távolabb a befogadói fókuszhoz a feltételezhető szerzői szándék szerint, hanem

14 elsőre közhelyesnek hathat e megállapítás, mégis idekívánkozik (főképp egy olyan költői ouvre vizsgálatának tükrében, mint a végletekig kiélezett ellentétpárokra - gyakran - rájátszó orbáni): egyben a komplementerként asszociatíve az élet fogalomköréből következően magától is realizálódó halálnak is.

180